U16/A – Győzelemmel zártuk a rájátszás küzdelmeit

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Rájátszás, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia/A – Kecskeméti KA/A  73-50 (25-22, 11-5, 20-15, 17-8)

Vasas: Bartos G. 12, Kiss-Leizer G. 12, Rosta P. 12/3, Sávolt Á. 9/9, Váradi Á. 8, Szabó S. 7/6, Hanzély V. 6, Gerlits A. 5, Nagy A. 2, Bucskó Z., Kiss-Luczai B., Vajda Z. 

Hazai pályánkon zárhattuk a rájátszás küzdelmeit múlthét vasárnap. Ellenfelünk az a kecskeméti csapat volt, akiknél vendégeskedve csak a második félidőben tudtunk úgy kosárlabdázni, ahogyan szerettünk volna. Hazai pályán pedig nem is lehetett más a célunk, mint az, hogy az egész mérkőzésen, a mi akaratunk érvényesüljön. 

Köszönhetően a kellő keménységű védekezésünknek és a hatékony palánk alatti játékunknak, jól kezdtük a mérkőzést. Már 12 ponttal is vezettünk, amikor ellenfelünk is rákapcsolt és igyekezett felzárkózni. A negyed végére 3 pontos vezetést sikerült megőriznünk. A második negyedben is kontrolláltuk a játékot és szépen kosárlabdázva 9 pontra növeltük az előnyünket. A félidőben átismételtük, hogy mi az első félidei sikerességünk kulcsa és tartani fogjuk magunkat a terveinkhez. A harmadik negyedben ott is folytattuk, ahol abbahagytuk és 14 pontra sikerült ellépnünk. A negyedik negyedre a fontos kérdések eldőltek és továbbnövelve előnyünket 23 pontos sikert arattunk a 40 perces koncentráltságunknak köszönhetően. Elsősorban a védekezésünknek köszönhető kiszorított dobásokból adódó hatékony lepattanózásunknak köszönhetjük a kecskeméti csapat elleni sikert. Amennyiben budapesti riválisunk botlik a soproni csapat vendégeként, akkor a 4. helyre is előléphetünk, de a jelenlegi állás alapján a biztos 5. helyen sikerült zárnunk a rájátszásban. Gratulálok a csapatnak mind a mérkőzéshez, mind pedig az eddig mutatott játékunkhoz! Egy hónap múlva következhetnek a döntő küzdelmei, amit már alig várunk.