Történetünk

Kezdő lépések

A MKB-Euroleasing Kosárulit 2003-ban Zöldi Péter és Skoumal Judit alapította. A kosársuli kezdetben a KOKEC kosárlabda klub keretein belül működött. A szakmai munka vezetésére Armaghani Saeedot nyerték meg. A perzsa-származású szakember korábban a Sopron női csapatával magyar bajnokságot és Ronchetti Kupát nyert. Armaghani a szakmai munka minden fontos részét papírra vetette, jelenleg is ez alapján, komoly ellenőrzési rendszer alatt dolgoznak az edzők.

Összefogás a Vasas SC-vel

2005-ben az MKB-Euroleasing megállapodást kötött a Vasas SC-vel, és jelentős összeget invesztált a Pasaréti Sportcentrum felújításába, hogy az képes legyen hatékonyan szolgálni a magyar utánpótlás sportot. Ennek keretében talált új otthonra a kosársuli, amely innentől kezdve a Vasas Férfi Kosárlabda Szakosztályaként működött tovább. A megújult tornaterem és sportcsarnok is lehetőséget adott a további fejlődésre.

Vasas Akadémia

Az eredményes szakmai munka és a kiváló körülmények az MKOSZ figyelmét is felkeltették. 2010-től már a fiú vonalon is Pasarét látja el az Észak-Magyarország-i Régióközpont szerepét, majd 2011-ben a Vasas lett Magyarország első akkreditált Kosárlabda Akadémiája. Jelenleg több mint 300 gyerek és 18 edző dolgozik – csak a fiú vonalon. Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen az utóbbi fél évtizedben (!) a Vasas magasan nyerte az utánpótlás egyesületek nem hivatalos eredményességi pontversenyét, idén pedig  az elsők között kapta meg a “Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia” nevet a Vasas a 2. körös akkreditáció sikeres teljesítési folyamatának eredményeképpen.

A kosárlabda oktatás menete

Akadémiánkon a gyerekek az előkészítőtől egészen az NB I-es csapatig eljuthatnak. Addig azonban több szűrésen és kiválasztáson esnek át, így csak a legtehetségesebb játékosok juthatnak el az utánpótláskor végére.

7-től 9 éves korig a Mustármag-program keretében foglalkoznak a kis kosaras palántákkal. Közel tíz partner iskolában folynak az előkészítős edzések, a fiatal játékosok lehetőséget kapnak a versenyzésre a lány szakosztállyal közösen rendezett Pasaréti Nyuszi Kupa keretében. Emellett több bázisiskolánk is indít csapatokat a Kosárpalánta U9 bajnokságban is. Az előkészítős időszak alatt és után a legtehetségesebb játékosok bekerülhetnek a versenyző csapatokba, ahol már budapesti és országos megmérettetéseken vehetnek részt. A serdülő korosztályig (U13 előtt) terjedő időszakot – a korábbi névvel azonos – „Vasas Kosársuliban” töltik a gyerekek, majd ezután kerülhetnek át a felnőtt korosztályig terjedő „Vasas Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémiára”, ahol sokoldalú és precíz képzést kapnak.

Nemzetközi és hazai kapcsolatok

A Vasas Akadémia ezen a területen is úttörőnek számított, hiszen gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt már évekkel ezelőtt más, nemzetközi szinten is sikeres klubokkal. Ilyen volt például a spanyol Barcelona, a horvát Cibona Zagreb, az olasz Olimpia Milano, a litván Sabonis Akadémia és a szlovén Olimpija Ljubljana. Az együttműködés keretében évről-évre megrendezésre került egy nemzetközi torna, a kontinens rangos utánpótlás nemzetközi tornáin is  eredmények jellemzik Akadémiánk munkáját.

A Vasas Akadémia vezetői, illetve edzői komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az elhivatott és tehetséges játékosok karrierjét az utánpótlás kor után is tovább egyengessék. A saját NB I-s csapatban való szereplés mellett egyéb hazai vagy külföldi csapatokhoz tudja segíteni növendékeit köszönhetően az Akadémia nemzetközi ismertségének, kapcsolatainak.