NBI B
-
április 15, 2025 | NB1
NBI/B – Minden meccsen a győzelem a cél
Hat győzelmes hajrával, az ötödik helyen zárta férfi NBI/B-s csapatunk az alapszakaszt. A rájátszásban így a DEAC U23 lesz az első ellenfél, a három győzelemig tartó párharc jövő szerdán, Debrecenben kezdődik. Csapatkapitányunk Fekete Viktor szerint az idény végére állt igazán össze a csapat, a folytatásban minden mérkőzésen a győzelem szándékával lépnek majd pályára. Bővebben »
-
április 10, 2025 | NB1
NBI/B – Győzelemmel zártuk az alapszakaszt
A TF-BP elleni siker azt is jelenti, hogy az 5. helyen végeztünk az alapszakaszban, így a rájátszás első párharcában a DEAC U23 lesz az ellenfelünk. Férfi csapatunk jól hajrázott, sorozatban aratott hat győzelmének köszönhetően bizakodva várhatja a play-off kezdetét. Bővebben »
-
április 3, 2025 | NB1
NBI/B – Állva hagytuk az éllovast
Ismét kiemelkedően jó formában lépett pályára férfi gárdánk, aminek a tabellát vezető kaposváriak látták kárát. A második negyed közepét kivéve, végig vezettünk, a harmadik végén pedig már el is dőlt a találkozó sorsa. A negyedik játékrészben folyamatosan húsz pont feletti volt az előnyünk, amelyből tizenhetet a meccs végéig meg is őriztünk. Bővebben »
-
április 2, 2025 | NB1
NBI/B – Újabb szép győzelem
Meggyőző játékkal nyert férfi együttesünk szombaton este a Salgótarján ellen. Akadémistáink szinte végig vezettek, volt, hogy már huszonkilenc ponttal. A magabiztos győzelemből a fiatalok is kivették a részüket, a védekezésünk pedig szinte hibátlan volt. Bővebben »
-
március 25, 2025 | NB1
NBI/B – Magabiztos győzelem a Jászberény ellen
Folytatja jó sorozatát férfi együttesünk, amely ezúttal a Jászberény felett aratott magabiztos sikert. Akadémistáink nagyon jól védekeztek, a támadásokban ritkán hibáztak, végig kezükben tartották a találkozó irányítását.
-
március 18, 2025 | NB1
NBI/B – Színvonalas meccset nyertünk
Higgadt és érett játékkal győzte le pénteken este férfi együttesünk a BKG csapatát. Vezetőedzőnk szerint a rájátszásban való részvételünk ugyan már biztos, de a folytatásban is minden mérkőzésre figyelni fognak, mert a lehető legjobb pozícióból szeretnének nekivágni a playoff-nak. Bővebben »
-
NBI/B2025-04-06, 18:00NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
TF-BP 76 : 90 Vasas Akadémia
-
NBI/B2025-04-01, 18:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
Vasas Akadémia 82 : 65 Kometa Kaposvári KK
-
NBI/B2025-03-29, 18:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
Vasas Akadémia 76 : 51 Salgótarjáni KSE
-
NBI/B2025-03-22, 18:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
Vasas Akadémia 71 : 62 Jászberényi KSE
-
NBI/B2025-03-14, 18:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
Vasas Akadémia 89 : 80 BKG PRIMA Akadémia
-
NBI/B2025-03-08, 18:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
Vasas Akadémia 74 : 65 Dávid Kornél KA
-
NBI/B2025-03-02, 17:30NBI/B Piros Csoport, Alapszakasz
DEAC U23 73 : 68 Vasas Akadémia
-
Andrássy Géza
200 cm, 109 kg, 1996
-
Bérces Dániel
195 cm, 92 kg, 2005
-
Farkas Attila
193 cm, 84 kg, 2000
-
Fekete Viktor
188 cm, 82 kg, 1995
-
Homoki Donát László
205 cm, 92 kg, 1998
-
Karosi Gergely
193 cm, 85 kg, 1999
-
Kelemen Ádám
198 cm, 92 kg, 2003
-
Makkos Dávid
190 cm, 77 kg, 2004
-
Olasz Ádám
201 cm, 118 kg, 1996
-
Pleesz Ádám
204 cm, 86 kg, 2004
-
Pleesz Gergő
186 cm, 83 kg, 2005
-
Rosta Péter
206 cm, 78 kg, 2007
-
Takács Dániel
183 cm, 82 kg, 1996
-
Stephen Arigbabu
Vezetőedző
-
Katona Róbert
Edző
-
Harald Stein
szakmai igazgató
-
Dian Dániel
erőnléti edző
-
Szilágyi Zsani
Fizioterapeuta
-
Bazsik Bence
technikai vezető