U11: Jól helytálltunk de sok munka vár még ránk

U12-es bajnokság – Budapesti terület – 1. forduló, Lakosa Ákos vezetőedző beszámolója:

Vasas U11-Mafc Heiser 43-29 (17-6, 12+3-6+6,4-7,7-4)

Dobók: Zöldi 13, Korompay 6, Imre 4, Králik 4, Halasy 4, Elek 4, Kóka 3, Szöllősi 2, Müller 2, Karda 1

Kiválóan kezdtük a mérkőzést a MAFC ellen, ez volt az eddigi legjobb minőségű kosárlabda, amit csapatunk játszott. A szigorú védekezés mellett sikerült felállni „ötszögbe”(a hárompontos vonalon egymástól egyenlő távolságra elhelyezkedő játékosok lehetőséget biztosítanak a szervezett játékra) és több szép add és fuss kosarat tudtunk szerezni.                              

A második félidőben kicsit megelégedett magával a csapat és nem tudott azzal a lendülettel tovább játszani, mint előtte, így a megszerzett előnyt nem tudtuk tovább növelni.

 

Honvéd Sólymok – Vasas U11 52-29 (10-7,16-11, 5-10, 21-1)

A második mérkőzésen egy nehezebb csapattal találtuk magunkat szemben és gyengébb 1-1 védekezésünknek és fizikális hátrányunknak köszönhetően vereséget szenvedtünk. Az erősebb összetételű harmadik negyedet leszámítva csak periódusaink voltak. Kiváló mérkőzés volt, mert kiemelte hibáinkat így tudjuk,hogy min kell (még többet) dolgozni.

 

Összefoglalás: kiváló alkalom volt a szombati két mérkőzés a gyakorlásra, hiszen nálunk idősebb és fizikálisan erősebb játékosok ellen kellett felvenni a harcot. A játékunk hullámzó volt, különösen a Honvéd ellen volt hiányos a koncentráció, amit az ellenfelünk meg is büntetett. Úgy érzem sokat fejlődtünk a rendezett játék kialakításában (de még így is sok munka áll előttünk ezen a téren). A fizikálisan erősebb játékosok 1-1 védésén, a nagy gyűrűre való befejezéseken és a gyorsabb ütemű mérkőzéseken való döntéshozáson kell a legtöbbet dolgoznunk

Fotó: Bornyi Márton