U21

  • Hírek
  • Eredmények
  • Tabella
  • Következő meccs
  • Csapat
  • augusztus 6, 2026 | Vasas U12

    A közösségben volt a csapat ereje

    Ötödik helyen végzett a Horvátországban megrendezett U18-as B csoportos Európa-bajnokságon a Halasy Örssel és Zöldi Péterrel a soraiban felálló magyar korosztályos fiúválogatott. Mindketten meghatározó tagjai voltak a hat győzelemmel és egyetlen vereséggel záró együttesnek, amely a feljutást ugyan nem érte el, csapatként azonban nagyszerűen teljesített. Bővebben »

  • július 27, 2026 | Vasas U12

    VASAS FIÚ KOSÁRLABDA TÁBOR 2026 AUGUSZTUS

  • július 10, 2026 | Vasas U12

    Cseh Botond mérföldkövei

    A világbajnoki selejtező első szakaszát győzelemmel záró magyar férfi kosárlabda-válogatottban két korábbi akadémistánk is pályára lépett hétfőn este, Székesfehérváron. A tizenegy gólpasszt adó Somogyi Ádám 9 ponttal járult hozzá a belgák elleni sikerhez, míg Cseh Botond kettővel. Utóbbi még húsz esztendős sem volt, amikor két éve Pasarétről az NBI/A csoportba igazolt, tavaly pedig már a címeres mezt is magára húzhatta. Idén nyáron újabb mérföldkőhöz érkezett, az új szezont már Szolnokon, vagyis az egyik hazai topcsapatnál kezdi meg. Bővebben »

  • június 24, 2026 | Vasas U12

    Díjak, érmek, válogatottak

    A válogatott sikerek, a bajnoki eredmények, a kiemelkedő teljesítmények mellett a közösségi érzés, az akadémiai szellemiség erősítése is fontos része volt a Vasas Akadémia csütörtökön este megtartott, hagyományos évzárójának. Az év csapata és az év edzője címet mind a női, mind pedig a férfi szakágban utánpótláskorú együttes, illetve edzőjük nyerte. Bővebben »

  • április 29, 2026 | Vasas U12

    Vasas Fiú Kosárlabda Tábor 2026

  • március 31, 2026 | U21

    U21 – Szezonzáró győzelem

    Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Katona Róbert vezetőedző beszámolója: Bővebben »

  • U21
    2026-03-28, 15:45Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Vasas Akadémia 102 : 54 Insedo Veszprém Kosárlabda Klub

  • U21
    2026-03-21, 19:00Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Óbudai Kaszások 76 : 65 Vasas Akadémia

  • U21
    2026-03-14, 15:45Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Vasas Akadémia 86 : 71 TF_BP

  • U21
    2026-03-07, 14.45Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Újbuda MAFC 82 : 66 Vasas Akadémia

  • U21
    2026-02-27, 18:00Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Vasas Akadémia 41 : 81 Phoenix-MT Fót

  • U21
    2026-02-13, 15:15Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 55 : 130 Vasas Akadémia

  • U21
    2026-02-07, 19:15Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz

    Peka Bau-MEAFC Wolves 94 : 89 Vasas Akadémia

Nincs megjeleníthető mérkőzés.
  • Badinier Maxim

    2009

  • Bóné Levente

    2009

  • Bérces Dániel

    2005

  • Bükki Dominik

    2008

  • Erdős Artúr

    2007

  • Halasy Örs

    2008

  • Hallgató Gellért

    2009

  • Karda Attila

    2008

  • Kis Botond

    2009

  • Lőrincz Gergő

    2007

  • Maszlag Tamás

    2008

  • Makkos Dávid

    2004

  • Pichovszky Bertalan

    2009

  • Pleesz Ádám

    2004

  • Pleesz Gergő

    2005

  • Saincaize Dániel Noel

    2009

  • Stampf-Fekete Samu

    2008

  • Szobonya Miklós Marcell

    2007

  • Temesvári Marcell

    2009

  • Vajda Zoltán

    2007

  • Varjas Áron

    2009

  • Zöldi Péter András

    2008

  • Katona Róbert

    Vezetőedző

  • Mészáros Zalán

    Szakmai igazgató

  • Dian Dániel

    erőnléti edző

  • Szilágyi Zsani

    Fizioterapeuta

  • Bazsik Bence

    technikai vezető