U12: Magabiztos tornagyőzelem a szezon utolsó megmérettetésén

Zsíros Tibor Kupa U12 Felkészülési Torna, Palánk Bálint vezetőedző beszámolója:

Debreceni KA – Vasas U12 34-59 (6-8, 10-16, 10-23, 8-12)
 
Vasas: György 9, Sass 5, Ondima 4, Flanek 3, Rónai -, Lovas 2, Balogh 6, Nagy Zs 6, Hidvégi 6, Nagy A 2, Zsidek 4, Rosta 5, Hanzély 7
 
Valamelyest már az öltözőben, majd aztán bemelegítésünk alatt érződött, hogy óriási pörgés van a csapaton, mindenki koncentrált volt és a meccs foglalkoztatta. Nagyon el akartuk már kezdeni, és a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Borzasztó szigorú védekezést produkáltunk – amit előzőleg kértem is az öltözőben -, emellett viszont támadásban akadozott a játékunk. A támadó oldalon nem hoztunk igazán jó döntéseket, pontszegény negyedet produkáltunk, de nem aggódtam, éreztem, hogy be fog indulni a csapat támadásban is. Megérzésem beigazolódott, a védekezésből továbbra sem engedtünk, és elől is megjött a pontosság, ennek eredménye egy jobb második negyed lett. A harmadik játékrészben úgy éreztem, hogy ellenfelünk elfárad (ami a továbbra is jó védőmunkánknak köszönhető), és lényegében el is dőlt a meccs. Több szép gyorsindítást is vezettünk, ezzel egyértelműen a magunk javára billentettük a mérkőzést. Meg kell még említenem, hogy mindössze 11 eladott labdánk volt – ellenfelünknek 30 -, úgy gondolom, ennyire még ebben a szezonban sosem becsültük meg a labdát. 12 éves gyerekekről beszélünk, nem egy felnőtt csapatról. Dicséretes mutató. Gratulálok a Fiúknak, valamint a Debrecenieknek is, jó mérkőzést játszottunk!
 
Vasas U12 – Zsíros Akadémia Kőbánya 63-46 (18-13, 15-12, 15-14, 15-7)
 
Vasas: György 9, Sass -, Ondima -, Csillag 10, Flanek 10, Rónai 4, Lovas -, Balogh 3, Nagy Zs 1, Hidvégi 4, Nagy A 7, Zsidek 2, Rosta 11, Hanzély 2
 
Második nap reggelén találkoztunk a hazaiakkal, és mint már sokszor a szezonban, ismét kiélezett mérkőzést játszottunk. Megbeszéltük, hogy védekezünk az ellenfél befutásai, labda nélküli mozgásai ellen, néhány kisebb hibától eltekintve ezeket a taktikai utasításokat is sikerült betartani. Az első félidőben nagy energiákat mozgósítottunk a pálya mindkét oldalán, ennek köszönhetően 8 pontos előnnyel mentünk a szünetre. A harmadik negyedben is sikerült tartani a koncentrációt, ellenfelünk ekkor sem tudott zárkózni, majd a negyedik játékrészben még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltunk, és még nagyobb különbséget kialakítva végleg eldöntöttük a mérkőzést.
 
Vasas u12 – Dávid Kornél KA 74-33 (20-8, 23-6, 11-5, 20-14)
 
Vasas: György 4, Sass 5, Ondima 4, Csillag 8, Flanek -, Rónai 3, Lovas 4, Balogh 5, Nagy Zs 3, Nagy A 10, Zsidek 6, Rosta 6, Hanzély 16
 
2 meccs pihenőnk volt a délutáni összecsapásig, igyekeztünk addig regenerálódni. Tudtuk, hogy a Székesfehérváriak játékát, teljesítményét alapvetően meghatározza egy játékos, az ő semlegesítésére készültünk. Ondima William maximálisan megoldotta a feladatot, az első perctől kezdve egész pályán presszionált, „levegőt nem hagyva” az említett játékosnak. Többek között az ő védőmunkájának is köszönhetően 5 perc után 10-1 állt a táblán a javunkra, majd folyamatosan növeltük előnyünket. Szép gyorsindításokat láttam viszont, örültem, hogy amit gyakorolunk, meg is tudjuk valósítani meccsszituációban. 
 
Vasas U12 – Szombathelyi Ifjúsólymok 55-36 (16-8, 14-6, 13-12, 12-10)
 
Vasas: György 5, Sass 6, Ondima -, Csillag 5, Flanek 2, Rónai -, Lovas 2, Balogh 4, Nagy Zs 1, Hidvégi 6, Nagy A 6, Zsidek 4, Rosta 7, Hanzély 7
 
Az utolsó napon is 2 mérkőzés várt ránk, első állomás a szombathelyi csapat. Az elejétől odafigyeltünk, fogalmazhatok úgy, hogy esélyeshez méltón kezdtünk és hoztuk le a meccset. Az ellenfél kulcsjátékosát az első félidőben semlegesítettük, ekkorra már kialakult egy fór a javunkra, amelyet a mérkőzés végéig sikerült megtartani. Türelmesen, jó döntéseket hozva kosaraztunk, ha kellett gyorsan játszottunk, ha kellett lassítottuk a tempót. Végül ezen a meccsen is magabiztosan, nagyobb különbséggel nyertünk.
 
Soproni Sportiskola – Vasas u12 45-70 (15-19, 13-14, 5-20, 12-17)
 
Vasas: György 17, Sass 1, Ondima -, Csillag 7, Flanek 6, Rónai 4, Lovas -, Balogh 6, Nagy Zs 2, Hidvégi -, Nagy A 4, Zsidek 2, Rosta 9, Hanzély 12
 
Az utolsó tétmeccsünket játszottuk a szezonban. Rettentő kiélezett volt a játék, minden döntésnek óriási jelentősége volt. Az első félidőben 4-5 ponttal végig mi tartottunk előbbre, de kapaszkodott a Sopron, nem tudtunk ellépni tőlük. Ebben a két játékrészben több támadólepattanót engedélyeztünk az ellenfélnek, és ezeket rendre meg is büntették második esélyből szerzett kosarakkal. Ahogy a második félidőben ezt rendezni tudtuk, sikerült meglépni az ellenféltől, és a 3. negyedbéli teljesítményünk el is döntötte a mérkőzést, ezáltal a kupa sorsát, valamint megkoronázta a szezonunkat. Gratulálok a Sopronnak, nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk!
 
Egy nagyon érdekes mutató a torna margójára: nem volt olyan negyed(!), amelyet elveszítettünk volna a torna 5 mérkőzése alatt. Voltak nehéz szituációk, de mindig mi jöttünk ki belőle jobban, eredményesebben.
 
A torna végeredménye: 
1. Vasas U12
2. Zsíros Akadémia Kőbánya 
3. Soproni Sportiskola
4. Debreceni KA
5. Szombathelyi Ifjúsólymok
6. Dávid Kornél KA
 
Összefoglalás: A szezon utolsó tornáját, tétmérkőzéseit játszottuk idén. Ez a tornagyőzelem ismét azt mutatja, hogy jó úton járunk, és órási fejlődésen ment keresztül a csapat. Nagyon tetszik, hogy 2 éve, amikor elkezdtük a közös munkát, még egy kis kényelmes csapat benyomását keltettük, mára azonban minden egyes szabad labdáért, lepattanóért óriási harc megy, akár a saját testi épséget feláldozva a csapat érdekében. Nagyon tetszik, hogy mentálisan magas szinten vannak a játékosok, a koncentráció állandó a játék minden egyes percében, nem csak a mérkőzés elején, amikor még „frissek” a fejek és a lábak. Nagyon tetszik, hogy a csapat igazi CSAPAT, nagyon jó közösséget alkot, úgy érzem, hogy a srácok nagyon együtt vannak és egymásért is harcolnak. Köszönöm a Fiúknak munkát az egész szezonban!
Szeretném megköszönni a Szülők támogatását és szurkolását a szezon során, nagyon sokat segítettek ők is! Köszönöm továbbá a klubnak, vezetőinknek és edzőinknek a munkáját, akik támogattak bennünket, mind szakmailag, mind szervezésben, háttérmunkában!
 
Fotó: Bornyi Márton