U14/B: Azok a negyedik negyedek

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Főtábla 3. forduló, Karatka Lajos edző beszámolója:

Gödi SE- Vasas Akadémia u14/B 75-74 (25-16, 12-26, 18-16, 20-16)

Vasas:Kiss Balázs 18, Maszlag Tamás 16, Korompay Hunor 12/3, Imre Márton 11, Müller Milán 8, Elek Domokos 3, Reményi Benedek 2, Karda Attila 2, Stampf-Fekete Samu 1, Szöllősi Botond 1, Kovács Lázár -, Lakits Benedek -;

Egyszer az alapszakaszban, másodszorra pedig itt a főtáblán találkoztunk a jó erőket felvonultató gödi csapattal. Az első negyedet kivéve a mérkőzésen a 34. percig vezettünk. Ebben a szakaszban sajnálatosan 3 játékosunk is megsérült, úgyhogy már nem is tudtak visszajönni a pályára. Szeretném kiemelni Maszlag Tomit, aki a sérüléséig magas poszton támadásban és védekezésben is dominált a mezőnyben. A végjátékban fej-fej mellett haladtunk. Egy időkérés után a mérkőzés vége előtt 6 másodperccel, Korompay Huni egy extra 3-assal egyenlített. Azonban a maradék 6 másodperc egy időkéréssel kiegészítve elég volt a gödieknek, hogy 2 büntetőt dobjanak. Sajnos 2-ből egy bement! Összességében a jelek biztatóak voltak, hiszen legutóbb 19 ponttal kaptunk ki. Gratulálunk a Gödnek, jó ellenfelek voltak!

 

Vasas Akadémia u14/B-Győri KC 75-90 (18-23, 20-22, 16-13, 21-32)

Vasas: Korompay Hunor 18/3, Kiss Balázs 10, Szöllősi Botond 10, Elek Domokos 8, Karda Attila 7, Reményi Benedek 6, Imre Márton 5, Kovács Lázár 5, Stampf-Fekete Samu 4, Müller Milán 2, Lakits Benedek -, Maszlag Tamás -;

A meghatározó játékosaink sérüléseinek ellenére Győr csapata ellen nagyon jól tartottuk magunkat. A 33. percig nyitott volt a mérkőzés. Sajnos a hátralévő időben nem tudtunk megújulni, azt gondolom, hogy mentálisan elfáradtunk. Rengeteg technikai hibából az ellenfelünket hozzásegítettük egy biztos győzelemhez. Gratulálunk a Győrnek, reméljük legközelebb szorosabb meccset fogunk játszani!

 

Atomerőmű-GYKSE-Vasas Akadémia u14/B 68-76 (17-19, 17-26, 11-25, 23-6)

Vasas: Szöllősi Botond 14, Reményi Benedek 13, Elek Domokos 10, Korompay Hunor 10, Kovács Lázár 6, Lakits Benedek 6, Imre Márton 5, Kiss Balázs 5, Müller Milán 5, Karda Attila 2, Stampf-Fekete Samu -, Maszlag Tamás -;

Nem akartam volna a címmel együtt negyedszer is leírni, hogy a negyedik negyedben az Atomerőmű ellen majdnem sikerült kapitulálnunk. A 30. percben még 25 ponttal vezettünk, a 38. percre viszont már csak 6 pont maradt ebből. Rengeteg ki nem kényszerített technikai hibával játszottunk, amit a paksi csapat azonnal megbüntetett. A végjátékban viszont a Csapat kellő tanúbizonyságot tett arról, hogy hatalmas akarattal a mérkőzést megnyerjük. Ez volt az első győzelmünk a főtáblán. Célunk, hogy ezen az úton tudjunk tovább fejlődni! Természetesen gratulálunk a Paksiaknak is, a végén szépen feljöttek és megnehezítették a dolgunkat. Kis szerencsével, illetve a sérülések elkerülésével esélyünk lett volna a tornagyőzelemre is.

Gratulálok a Fiúknak, emelt fővel készülünk a következő tornára! A sérültjeinknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk!

Fotó: Bornyi Márton