U14/B: Egy szinttel feljebb léptünk!

Regionális Serdülő Bajnokság, Közép régió “A” csoport, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:Vasas Akadémia “B” – Gödi SE 78-49 (22-10, 13-18, 24-12, 19-9)

Vasas: Sárik-Veress M. 20, Sávolt Á. 18, Kiss-Leizer G. 12, Zentay Zs. 7, Váradi Á. 6, Szabó S. 5,     Gerlits A. 4, Láposi M. 4, Klötzl F. 2.

Sajnos a vírusok tovább szedik az áldozatokat a csapaton belül. Azonban, azok, akik részt tudnak venni az edzéseken nagyon jól helytállnak, nap mint nap. Ennek volt köszönhető ez a remek szereplés is a Gödi SE csapata ellen. A velük vívott párharcokon remekül lekövethető a csapat fejlődése. Az első fordulóban egy szoros mérkőzést játszottunk velük, ahol még nem sikerült nyernünk. A második mérkőzésen pasaréten, sikerült egy 12 pontos győzelmet szerezni. Most pedig egy remek, koncentrált játékot bemutatva, egy majdnem 30 pontos győzelmet arattunk. Szándékosan nem beszélek most a negyedekről részletesen. Az átfogó kép azt mutatja, hogy a játékosoknak sikerült szintet lépniük, egyénileg és csapat szinten egyaránt. Erre a mérkőzésre  már jellemző volt a 40 perces koncentráció, amit az eredmény is tükröz. Először éreztem azt, hogy kezdünk közös nyelvet beszélni, ami nem más mint a kosárlabda nyelve. Tudatos megoldások, felnőtt kosarasokra jellemző mozdulatok, jó helyzet kiválasztások és tudatos koncentráció jellemezte a fiúkat. Azt gondolom, hogy az eredmény most tükrözi azt a munkát, amit a fiúk napról napra elvégeznek. Nagyon örülök, hogy sikerült ezt egy nagy arányú győzelemmel bizonyítani magunk számára. A feladat adott volt, továbbra is koncentráltnak maradni és tartani ezt mentális fókuszt! 

 

Újpesti MT – Vasas Akadémia “B”  78-55 (19-19, 20-8, 18-11, 21-17)

Vasas: Kiss-Leizer G. 12, Sárik-Veress M. 11, Sávolt Á. 8, Zentay Zs. 7, Láposi M. 6/3, Gerlits A. 3,      Győry B. 2, Kalmár A. 2, Klötzl F. 2, Váradi Á. 2.

 

Az Újpest csapatával mindig hasznos mérkőzéseket szoktunk vívni. Ez most sem volt másképp. Abból adódóan, hogy egy kicsit idősebbek nálunk, taktikailag némileg előttünk tartanak. Azonban nem gondolom úgy, hogy ez volt a fő oka annak, hogy a mérkőzés végére, ilyen nagy arányú különbség alakult ki. Azt a koncentrációt, ami az első mérkőzésen jellemzett minket, csak az első negyedre tudtuk átmenteni. Sajnos ezt a negyedet követően, egyre többet hibáztunk. A támadások közben elkövetett hibákat, rendre egyre több védekezésbeli hiba követte. Sajnos egy ilyen szervezett ellenfél ellen, ez gyorsan megbosszulja magát. Az eredményből látszik, hogy ez így is lett. Szeretném azonban a fiúkat megvédeni, mert a hozzáállásunkkal nem volt probléma. Megtettek mindent, ami tőlük telt, az ellenállásunk – egyelőre! – csak egy negyedig tartott. Legközelebb biztos vagyok benne, hogy tovább tart majd. Védekezésünkön az sem segített, hogy az első mérkőzésen remeklő Szabó Soma is kisebb sérülést szenvedett. Fájó volt a hiánya, mivel Soma az első meccsünkön, nagyon nagy energiákat mozgósított, megalapozva ezzel az egyéni, illetve a csapat védekezésének színvonalát. Nem gondolom, hogy bármi szégyenkezni valónk volna így nem maradt más, mint tovább fejlődni és dolgozni! Alig várjuk, hogy a következő fordulóban ismét találkozhassunk a tigrisekkel!

Fotó: Bornyi Márton