U18 – Győzelem a fővárosi rangadón

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia – BHSE

64-57 (22-20, 11-17, 11-11, 20-9)

Vasas: Filipovic I. 13/3, Cseh B. 11/6, Pleesz Á.
11, Várszegi Á. 11/3, Bérces D. 8, Major
B. 6, Lugossy Á. 4, Deiana S. -, Pleesz G. -,
Szilágyi Á. -, Tóth B. -, Lenkó V. –

Következő mérkőzésünket a Honvéd ellen játszottuk. Tudtuk, hogy egy erős csapattal fogunk megmérkőzni, ezért az volt a cél, hogy minél kevesebb hibával játsszunk. Az első negyedben nagyon sikeresek voltak támadásaink, mely 22 pontot jelentett számunkra. Ezzel ellentétben a védekezésünk nem sikerült annyira jól, mint ahogy terveztük és 20 pontot engedtünk az első negyed végére. A félidő végére még rosszabbul álltunk, mivel a második játékrészben támadásaink nagy része nem végződött kosárral és védekezésünk is csak kicsit fejlődött. Ezt a negyedet elvesztettük (11-17). A harmadik negyedben támadásunkat úgy kezdtük ahogy a másodikban befejeztük, sok eladott labda, kihagyott dobások. Védekezésünk jobb volt, mint eddig és ennek eredménye volt egy kiegyenlített negyed (11-11). Az utolsó játékrészben nagyon összeszedetten játszottunk, kevés eladott labda, kemény védekezés és a kosarak bedobásával megfordítottuk a mérkőzést. Ezt a negyedet 20-9-re megnyertük, ami egy 7 pontos győzelemhez vezetett (64-57).