…ismerjük a már sokszor hallott és látott VASAS mottót. Amikor interjút készítettem a két Bazsik fiúval, ez ugrott be róluk. Bátran állíthatjuk, nálunk Pasaréten,a Vasasban és náluk is a család az első.
Skoumal Judit: Több apropója is van, hogy beszélgetünk. Kezdjük talán a már történelmi jelentőségűnek számítóval. Tudatában vagytok, hogy tulajdonképpen ti vagytok az egykori Kosársuli, egyben a mai Vasas Akadémia legöregebb tagjai? Na, nem az életkorotokra gondolok! Ti vagytok azok, akik elsőként csatlakoztatok hozzánk és még ma is velünk vagytok. Emlékszem, amikor Péterrel időszámításunk előtt nem sokkal, lementünk a BEAC pályára, ahol a KOKEC, az első partnerünk játszotta a hazai meccseit. Ma is mosolygok, ha felidézem, ahogy a gyerek meccsen három golyófejű (kopaszra nyírt) kisfiú szaladt elképzelhetetlen sebességgel fel és alá, és szórta a pontokat az ellenfélnek.
Bazsik Peti, Bazsik Bence:Abból ketten mi voltunk, a harmadik….. talán Nagy Márk! De az első kérdésedre válaszolva: igen tudjuk, hogy mi vagyunk a legrégebbi tagok. Arra a meccsre viszont már nem emlékszünk, de a váltásra igen!El kellett döntenünk, hogy maradunk a KOKEC-ben vagy a ’92-esekkel együtt átjövünk az akkori Euroleasing Kosársuliba. A szüleink ránk bízták a döntést, mi pedig mellettetek döntöttünk. Nehéz volt akkor, de mi nagy kihívásnak láttuk. Ma visszatekintve is jó döntés volt, pedig milyen más világ volt még akkor! Még arra is emlékszünk, hogy reggel 7-kor Saeed bácsi tartott nekünk egyéni edzéseket a Bikszádi Általános Iskolában.
SJ:Meséljetek egy kicsit magatokról, az elmúlt évekről! Peti te még játszottál NB1/B-ben is. Mikor fordultál inkább az edzősködés felé a játék helyett? Bence, te gondoltad volna, hogy egyszer ilyen központi szereplője leszel az Akadémiának?
BP: Mi kadett korban kimentünk a családdal Barcelona mellé Lleidaba. Édesapánk profi kézilabdázó volt és szerződést kapott egy spanyol klubtól, édesanyánk pedig fogtechnikusként dolgozott kint, mi pedig iskolába jártunk és kosárlabdáztunk a Pardinyes csapatában, akik a mai napig a felnőtt másodosztályban vannak. Mire visszajöttünk, már kiöregedtünk a junior korból. Bence abbahagyta a kosárlabdázást a Vasasban, én az első évet még vállaltam az akkor induló felnőtt csapattal, de mellette már kértem, hogy valamelyik utánpótlás korosztály mellett segíthessek.Farkas Csaba mellé kerültem a Pannónia Iskolába segítőnek. Akkor már igazából az edzősködés járt a fejemben. Nagy hatással volt rám Barcelona és az ottani kosárlabda élet. Titkos álmom, hogy ott leszek egyszer edző.
Ami nagyon érdekes, hogy a következő évben a felnőtt játék mellett a 2001-es gyerek korosztály és Maurer Csaba mellett lettem segédedző. Ma ők a másodéves juniorjaink.
BB: Én más utakon jártam. Az üzleti életben próbáltam szerencsét, de ha úgy tetszik, a cégcsoporttól nem távolodtam el, mert az Euroleasing egyik cégénél, a Car-Net-nél lettem értékesítési koordinátor. Amikor tavaly Mészáros Zalán megkeresett ezzel a technikai vezetői állással, nem gondolkodtam sokat. Jó döntés volt, nagyon szeretem.
SJ: Peti, neked hogyan folytatódott az edzői pályafutásod? Ha jól tudom beiratkoztál egyetemre is, hogy ne csak OKJ-s edzői végzettséged legyen, sőt azóta sikeresen lediplomáztál.
BP: Igen, jól tudod, várhatóan februárban szerzem meg a diplomámat. Nem volt könnyű a kettőt együtt csinálni, hiszen a kezdeti másodedző állás mellett már saját csapatom is lett. Először a 2003-as korosztálynak lehettem vezető edzője kenguru, gyerek illetve első éves serdülő korosztályban, majd – most már harmadik éve – a 2005-ös korosztályt viszem. Nagyon szeretem. Olyan dologgal foglalkozni főállásban, ami ennyire a szenvedélyem, tulajdonképpen nem is munka, hanem egy állandó élmény és kihívás.
SJ: Az elmúlt 15 évben gyakran jöttek-mentek az edzők, főleg a fiatalabbak. Téged mi tartott itt, mi tart itt ma is?
BP: Nekem mindig megvolt az a családias hangulat nálatok, amit nagyon szeretek. Mint fiatal edzőnek, mindig volt kihívás is, mindig volt hova fejlődnöm. Ez természetesen ma is ugyanígy van.
Bárki mellett dolgoztam, mindig azt néztem, hogy mit tudok az ő tudásából beépíteni a saját edzői hitvallásomba, gyakorlatomba. Amivel nem értettem egyet, az azt tanította, hogy mit fogok biztosan másképp csinálni.
SJ: Az évek során mindig kaptál megerősítést, hogy edző akarsz lenni?
BP: Ez tulajdonképpen az első perctől kezdve nem volt kérdés. Mivel NBA játékosok nem tudtunk lenni, ami az első álom volt gyerekkorunkban, kellett egy másik cél.
SJ: Mi a végső álom, meg lehet kérdezni?
BP: Persze. A Barcelona edzője lenni.
SJ: Csak az jöhet szóba, vagy bármelyik csapat a spanyol első ligában?
BP: Csak a Barcelona.
BB: Azért a Madridnak sem mondanál nemet, ha nagyon kérnének, nem?
BP:….nevet…
SJ: Mi változott most az új érában? Te végigélted az elmúlt másfél évet, annak minden jó és rossz oldalával. Hogy érzed, hogy érezted testközelből ezt a váltást? Mik a tapasztalataid?
BP: Nagyon tetszik nekem, fantasztikus érzés ilyen kaliberű szakemberekkel együtt dolgozni, tőlük tanulni. Szerintem nagyon jó ez a rendszer, hogy minket, fiatalokat ilyen intenzíven képeznek, ilyen szoros a közös munka, az állandó konzultáció, a visszacsatolás, kontroll a mérések által és végül az értékelések. Rengeteget tud tanulni rövid idő alatt az, aki akar és odateszi magát.Én is sokkal aktívabb lettem ebben a rendszerben.
Régen több különböző szemléletű tapasztalt edzőnk volt, akiknek kialakult véleményük volt a munkáról. Sajnos nem sikerült egy rendszerbe foglalni az eltérő elképzeléseket, és nekünk, fiataloknak ezért nem tudtak egy egységes mankót adni a tanuláshoz; mindenkinek magának kellett kikaparnia úgymond a gesztenyét. A fő különbséget ebben látom.
SJ: Hogyan élted meg a váltást? Tavaly sokan elmentek, mert nem tudtak azonosulni ezzel az új szemlélettel. Benned nem fordult meg a gondolat?
BP: Nem, nem gondolom. Én egy nagyon pozitív embernek tartom magam, aki mindig a jót keresi, így könnyebben átlendülök a negatív dolgokon. A változással annyi új információ, lehetőség, történés talált meg, ami újra egy hatalmas kihívást jelentett. Perspektívát kaptam ahhoz, hogy jobb edző legyek. Azt gondolom, a legjobb helyen vagyok most, minden tekintetben.
SJ: Milyen a mostani csapatod? Nagyon nagy pontkülönbséggel veritek az ellenfeleket.
BP: Nagyon szeretem őket. Nagyon együtt vannak. Én eleve nagyon szeretem a csapatépítés folyamatát, hogyan lesz gyerekek halmazából egy összetartó, jó közösség. Az elején mindig nagy hangsúlyt fektetek a közös programokra, beszélgetésekre, kirándulásokra. Ez kifizetődik később a pályán. És mondhatom azt is, hogy nem csak a pályán. Olyan barátságokra lelnek a srácok, amik egy életen át elkísérik őket.
SJ: Azt tudjátok, hogy a Szövetség új célt tűzött az Akadémiák elé: kiemelt hangsúlyt kapott, hogy melyik Akadémia hány utánpótlás válogatottat ad a magyar kosárlabdának, illetve azt is értékelik majd, hogy ebből hányan kerülnek be a felnőtt nemzeti csapatba. Magyarul: játékosokat kell nevelnünk és adnunk a kosárlabdázásnak, így az eredmények helyett a tehetséggondozást kell előtérbe helyeznünk. Hogy hat ez a csapatkohézióra?
BP: Én azt gondolom, hogy egy jó közösségben ezeknek a különbözőségeknek a kezelése is jobban megy, mert a fiúk, és ezáltal a szülők is tudnak egymásról, a célokról, a lehetőségekről és az elvárásokról. Egy őszinte közegben, ahol jó a kapcsolat, ezek nem jelenthetnek problémát hosszú távon. Nyilván az adott pillanatban rosszul esik annak, aki távolabb van a kiválasztástól, az egyéni képzéstől….
BB: ….de éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos kommunikációra, mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel. Sajnos sokszor nem is a fiúk között kezdődik el a féltékenykedés. A fiúk szintjén inkább egy egészséges versengés alakul ki, ami később az életben is a hasznukra válik, még ha a kosárlabdában nem is jutnak el a legmagasabb szintre.
BP: A kommunikációban Zoltán is részt vesz, és nagyon sokat segít, hiszen tőle egészen másképp fogadják el a szülők az értékeléseket.
SJ: Egyetlen külföldi csapatként megnyertétek Németországban a ludwigsburg-i U14–es tornát, ahol 22 német csapat szerepelt; a német sajtó szerint Németország krémje képviseltette magát: a Bayern München, az Alba Berlin, a RatiopharmUlm, a Bamberg csapata, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ez törvényszerű volt? Hogyan készültetek?
BP: Zoltán tartott egy beszédet a csapatnak előtte, hogy most megnézhetjük hol állunk Európához képest. Arra számítottunk, hogy végre lesz olyan meccsünk, ahol kikapunk. Mi edzők nagyon hasznosnak tartottuk volna. Nem így alakult. Az első ki-ki meccset mínusz húszról megnyertük, és ez akkora lökést adott a csapatnak, hogy onnan végigmeneteltünk a mezőnyön. Meccsről-meccsre jobban játszottunk. Fantasztikus élmény volt. Ilyen jó meccseket az elmúlt években ezzel a csapattal nem játszottunk. Nagyon színvonalas torna volt. A csapat végtelenül fegyelmezett volt, megértették, hogy ha azt csinálják a pályán, amit kérünk tőlük, akkor lesz eredmény. Nagyon nehéz ezek után most visszarendeződni a saját bajnokságunkba, de minden meccsen célokat tűzünk ki nekik. Elindulunk a regionális kadett bajnokságban is, és megyünk majd még tornákra is.
SJ: Neked mit adott ez a ludwigsburgi torna?
BP: Megerősített abban, hogy jó úton járunk, töretlenül haladunk a céljaink felé. Nagyon jó érzés volt, hogy a befektetett munka meghozta gyümölcsét és egy olyan eredményt tudtunk hazahozni, amire senki sem számított. Büszke vagyok. Kint nem csak a Vasast képviseltük, hanem egy kicsit a magyar kosárlabdázást is.
A torna után azt mondtam a fiúknak is, hogy ha ezt az eredményt 2 év múlva azU16-ban meg tudjuk ismételni, akkor már igazán büszkék lehetünk magunkra, akkor már tényleg letettünk valamit az asztalra.
SJ: Gratulálok nektek még egyszer.
Bence, te nem vagy most ennyire reflektorfényben, mint Peti, mégis mi itt a stábban tudjuk, hogy nélküled gyakorlatilag megbénulnának a folyamatok, nem működnének a hétköznapok. Kevesen tudják, hogy te vagy Zalán jobb keze, az egész Akadémia technikai vezetője. Ami kívülről látszik, hogy minden tökéletesen megy a maga útján, nincsenek hibák, hiányok, felszólítások, elmarasztalások a Szövetség és a többi klub oldaláról. Ez olyan munka, mint a takarítás; csak akkor látszik, ha nem csinálják. Te hogy éled meg?
BB:A Vasas kiemelt helyen van a szívemben, kicsit a második otthonom, hiszen szinte itt nőttem fel. Örültem tavaly Zalán felkérésének, jó volt visszajönni, nagyon szeretek itt dolgozni. Zalán nagyszerű vezető, mindent átlát, mindent kézben tart. Könnyű vele együttműködni. Én is rendszerető ember vagyok, így gördülékeny a közös munka. Az meg, hogy a kosárlabda része lett ismét az életemnek, külön öröm.
SJ:Egy kicsit személyesebb kérdést engedjetek meg nekem: milyen érzés most nektek megint együtt dolgozni? Gyakorlatilag reggeltől estig együtt vagytok, pedig nem éltek már együtt. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Peti egy hónapja megházasodott, új családot alapított.
BB: Három és fél évig nem dolgoztunk együtt, de minden nap beszéltünk. Nekem mindig is hiányzott a kosárlabda, követtem a testvérem munkáját, eredményeit. Tudok mindenről, ami az elmúlt időszakban történt..
BP: Nekem ajándék, hogy itt van Bence is.
BB: Nem úgy jövünk be reggelente, hogy „jajj már megint munka”. Mivel korábban is minden nap beszéltünk telefonon, most csak annyi változott, hogy nem dróton keresztül beszélünk, hanem személyesen. Ez így jobb.
Nálunk a családi kötelék mindig is szoros volt, ez igaz Marcsira, a húgunkra is. Én már behoztam őt is a stábba, az asztalszemélyzet oszlopos tagja lett. Jó munkaerő, és ő is a pálya szélén nőtt fel, ismer mindent és mindenkit.
SJ: Család vagytok a családon belül. Örülünk nektek! Még egy apró sztorit a végén meséljetek el nekem, mert hallottam, hogy az esküvőn volt egy kis fennakadás, Bence is félig főszereplője lett a nagy eseménynek.
BB: Középponti figurája lettem!
BP: Igen, így volt! A gyűrűt kellett volna hoznia.
SJ: Nem volt meg a gyűrű? Mint a Négy esküvő, egy temetésben?
BP: Megvolt a gyűrű, csak nem azon a helyen, ahol lennie kellett volna. Szertartás közben, mint a filmekben, a pap kérte a gyűrűket. Hátrafordultam Bencéhez: „Gyűrű?”
BB: Én meg válaszoltam, hogy „Kocsiban!” Szépen felálltam, begomboltam az öltönyömet, hogy jól nézzek ki, kimentem, dobtam még aprót a parkoló órába is, mert azt, mint kiderült elfelejtettem, és szépen visszamentem a gyűrűkkel.
BP: A pap nem jött zavarba, addig elmesélt a násznépnek egy kis történetet. Mindenki szakadt a nevetéstől. Örökre emlékezetes esküvő lett.
SJ: Köszönöm szépen, hogy szántatok időt erre a beszélgetésre! További jó munkát kívánok nektek! Hajrá Vasas! Hajrá Család!
BB: BP: Mi is köszönjük.