Értékes ezüsttel zárt a fiúutánpótlás

Egy ezüstéremmel és egy 4. helyezéssel zárta a 2023/24-es bajnokságot a Vasas Akadémia fiú kadett, illetve serdülő együttese. Az A döntőben mindkét csapatot Nagy Zoltán, az U10-U16-os korosztályok szakmai igazgatója irányította, aki elégedett akadémistáink finálékban mutatott teljesítményével.

Szakmai szempontból két igen különböző generációról van szó, mégis együtt szerette volna őket értékelni. 

Úgy gondolom, hogy a korosztályos eltérések ellenére is sok a hasonlóság a két gárda között, így általános következtetéseket is meg lehet fogalmazni – kezdte értékelését Nagy Zoltán a Vasas Akadémia férfi kosárlabdaszaksoztályának U10-U16-os szakmai igazgatója. –  Ami a legfontosabb, hogy nagyon büszke vagyok a srácokra, és köszönettel tartozom az őket körülvevő stáboknak a jó munkáért, a szülőknek pedig a támogatásért. A döntőben maximális lelkesedéssel, a legjobb teljesítményt hozták ki magukból, amire a szezon legfontosabb pillanatában voltak képesek. Ez azt is bizonyítja, hogy kiváló versenyzők. Ugyanakkor azt is be kell őszintén vallanunk, hogy szerepelhettünk volna ennél jobban is. Szakmai szempontból azonban így is elégedettek vagyunk, hiszen egy akadémiai rendszerben nem kizárólag a számszerű eredmények számítanak.

Ebben a két korosztályban milyen, egyéb elvárásokat támasztanak a fiatalokkal szemben?

A serdülők esetében megtettük az első lépéseket egy olyan ütőképes keret létrehozása felé, amely jó esetben a kadett kor végéig együtt marad. Képzésük során különösen nagy hangsúlyt kap a korosztályos válogatottakba kerülésre való felkészítés. A kadettek számára ugyanakkor lezárult egy nagyon fontos szakasz, ők jövőre már a felnőtt kosárlabdázást tanulják, hiszen a juniorokat a későbbi beilleszkedésre készítjük elő. Az U16-os döntőn nagyon jó volt látni, hogy tizenkettőből tizenegy játékosunk már öt évvel ezelőtt is ott volt azon a berlini nemzetközi U11-es tornán, amelyen a csapat alapjait gyakorlatilag letettük. A jelenlegi bő tizennégy éven aluli keretben is sok ígéretes kosárlabdázónk van, egyéni fejlődésüktől függ, hogy a kadett, majd a junior korosztály végére milyen erősségű csapatokkal rendelkezünk.

Nagy Zoltán egy jó adottságokkal rendelkező, igen ígéretes csapatnak tartja az U14-es bajnokságban 4. helyen végzett serdülőket

Az NBI/B-s férfi együttesben idén sok lehetőséget kaptak a fiatal akadémisták.

Ez valóban most lett igazán látványos, de már az utóbbi egy-két évben is így volt, ennek eredményeként igazolt Radics Gerzson tavaly az Atomerőmű SE-hez, most pedig Cseh Botond is élvonalbeli gárdához, vagy külföldre tart. Ami különösen örömteli számomra, hogy a játék minőségében jutottak el egy olyan szintre, amely indokolttá tette a továbblépést. Az ő példájuk igazolja, hogy a mostani serdülők számára gyakorlatilag tálcán kínáljuk egy későbbi profi karrier lehetőségét, hiszen jó rendszerben, jó szakmai munkát végeznek, jól képzett edzőink. Az út tehát mindenki számára járható, aki nem sajnálja a munkát. Mert bár mi biztosítjuk a feltételeket és a kereteket, a többit azért már a játékosnak kell hozzátennie.

Térjünk át a csapatok értékelésére. A serdülők negyedik helyezését reálisnak tartja?

Hosszú és igen problémás év áll mögöttünk, ezért értékelem a számszerű eredményt sikerként. A betegségeket, sérüléseket sajnos nem tudtuk elkerülni, ezért az idén a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektettünk a képzés minőségére, s ezáltal az egyéni fejlődés ütemére. Ilyen előzmények után egy kifejezetten motivált, jól teljesítő gárda jutott el a döntőig. Mindenkinek köszönöm ezt az élményt, aki segített bennünket. Jó adottságokkal rendelkező, ígéretes csapatról van szó, amely szorgalommal, sok-sok munkával, hosszú évek alatt megvalósíthatja álmait.

Zöldi Péter (jobbról) bekerült az A döntő All Star-ötösébe, sőt a finálé MVP-je is ő lett

A kadettek kispadjára az A döntő előtti utolsó pillanatban kellett leülnie. Mennyire volt ez zavaró a fiúk számára?

Szerencsére nagyon jól ismerjük egymást a játékosokkal, hiszen az én neveléseim. Nyolc éve vannak együtt, nagyszerű gárda és jó közösség. Most is jól kosaraztak, Zöldi Péter és Halasy Örs helye ott van az idei korosztályos Európa-bajnokságra készülő válogatott keretben is, számukra ez lesz az első komoly FIBA-rendezvény. Péter a finálé All Star ötösében is helyet kapott, az aranymeccsnek pedig ő lett a legértékesebb játékosa. Pedig csupán négy napunk volt az érdemi munkára, emiatt igen észszerűen kellett felépíteni a felkészülésünket, s még a negyeddöntő első, Baja elleni találkozóját is ennek jegyében játszottuk. Szerencsére ott volt mellettem Mészáros Áron kollégám, akivel igazán jó munkát végeztünk. Az esélyesebb Rátgéber Akadémia elleni elődöntőben viszont már nagyszerű teljesítményt nyújtottak a fiúk. A siker a csapatmunkán és a kiemelkedő egyéni teljesítményeken túl azon múlt, hogy nem engedtük ellenfelünket kibontakozni. A bajnoki címet megérdemelten elnyerő Honvéd ellen az utolsó két percben dőlt el a találkozó sorsa, sajnos a hajrában mi hibáztunk többet. Ennek ellenére fantasztikus élmény volt velük megélni ezt a finálét.

A Rátgéber Akadémia legyőzése óriási sikert jelentett az U16-os fiúgárdának

A történtek után, hogyan tovább a kadettek számára?

A szakvezetés tervei szerint Kárpáti Dániel vezetőedző vitte volna őket tovább a juniorok között, ezért is szólt a szerződése 2025 nyaráig. Sőt, ennél sokkal hosszabb távon számoltunk vele. De ő már idén változtatni szeretett volna a jelenlegiben foglaltakon, és olyan feltételeket fogalmazott meg, amelyeket a legjobb szándékkal sem tudott a vezetés elfogadni. A csapat nyugalma érdekében végül azonnali hatállyal felmentettük a munkavégzés alól a felmondási idő lejártának végéig, ezért vettem át erre az időre az együttes irányítását. A Vasas Akadémia szakmai és morális értékrendjéhez minden körülmények között hűek szeretnénk maradni, most is ezt tartottuk szem előtt.

Fotók:MKOSZ

Cikk: Gy. Szabó Csilla