A magyar kosárlabdázás egyik kiemelkedő egyénisége, Gyimesi János segíti néhány hónapja a Vasas Akadémia férfi szakosztályának munkáját. A mesteredzővel beszélgettünk az utánpótlás-nevelésről, a játék szeretetéről és az akadémián szerzett eddigi tapasztalatairól.
A korábban bajnokcsapatokat és utánpótlás-válogatottakat egyaránt irányító, a sportág utolsó nagy nemzetközi sikerét elérő, 1991-es női Európa-bajnoki bronzérmes együttes edzője, mentorként járul hozzá a pasaréti kosárlabdázók sikeréhez. A feladat mindenképpen testhezálló, hiszen Gyimesi János karrierje során többször is jutott a bajnoki cím közelébe saját nevelésű játékosokból összeállított csapatokkal, a Spartacussal és az MTK-val a végső győzelem is sikerült, az általa írt szakmai anyagok, kézikönyvek többsége pedig a neveléssel, a képzéssel, a sportág megszerettetésével foglalkozik.
Kinek az ötlete volt ez a mentori szerep? – kérdeztük a nyolcvanadik születésnapját jövő nyáron ünneplő Gyimesi Jánostól, aki egész karrierje során viselte az ifjabb titulust, hiszen édesapját, idősebb Gyimesi Jánost is a sportág legnagyobbjai között emlegetik. Játékosként, edzőként, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányaként, valamint nemzetközi játékvezetőként egyaránt. Utóbbi szerepkörében ő volt az első magyar, aki ötkarikás játékokon bíráskodhatott. Neki köszönhető, hogy fia is szinte észrevétlenül, az egyik legjobb magyar edző lett.
Nincsenek véletlenek, egyszerűen csak körbe értek a szálak. Feleségem, Novák Judit több évtizede tanít az Áldás utcai általános iskolában, és most az akadémia számára épít bázist. A kapcsolat azonban Nagy Zoltán érkezésével lett szorosabb, akivel még korosztályos játékosként volt kapcsolatom. Akkoriban nagyon sajnáltam, hogy nem fiatalabb néhány hónappal, mert vele érmesek lehettünk volna a kadet Európa-bajnokságon. Közben kiváló szakember lett belőle és a kosárlabdázásról is hasonlóan vélekedünk. Mindig szerettem volna vele dolgozni, de soha nem jött össze. Mostanáig. Mészáros Zalánt is jól ismertem és elismertem, kiválóan irányítja a szakosztályt. A velük folytatott beszélgetések eredménye lett a szorosabb együttműködés. Judit nagyszerű nevelőedző lett, amiben tudtam segítettem. Tavaly ősz óta Vasas Áldás Basket néven a nálunk tanulókból verbuvált csapat is indul a bajnokságban.
Olyan sokat letett a magyar kosárlabdázás asztalára, nem lenne kényelmesebb most már tényleg élvezni a békés nyugdíjas éveket?
Úgy érzem, a Jóisten azért tart életben és azért van erőm és energiám, mert még dolgom van. Ez a dolog pedig számomra nem lehet más, mint a kosárlabda és azon belül is a fiatalok nevelése. Ezért is szeretném átadni a Vasas Akadémia szakembereinek a tudásomat, s ha egy-két dologban hasznos tanácsot tudok adni nekik, akkor már elégedett leszek. Számomra igazi ajándék ez a lehetőség és hálás vagyok, hogy gondoltak rám. A pandémia miatt ugyan most megakadt a közös munka, de előtte minden délután jártam a csapatokat, figyeltem mit csinálnak. Volt egy edzői értekezletünk is, amelyen mindenki részt vett, én pedig mesélhettem a tapasztalataimról. A visszajelzések nagyon jók voltak, remélem a járvány enyhülésével ismét lesz lehetőségünk hasonlóan hasznos szakmai összejövetelek szervezésére.
Azt mondta, hogy valamennyi csapatot megnézte, milyen benyomásokat szerzett a Vasas Akadémián folyó munkáról?
Nem az elfogultság beszél belőlem, de egyszerűen lebilincselő, amit láttam. Gondolatban az ötvenes évekig is visszamentem és nem ugrott be olyan klub, ahol hasonlóan magasszíntű szakmai munkát végeztek volna. Ez most öröm számomra mentorként, de Judit számára is az, hiszen biztos lehet abban, hogy a lehető legjobb helyre adja azokat a fiatalokat, akikkel ő szeretteti meg a kosárlabdát. Olyan jól felépített és megtervezett edzéseket, bemelegítési rituálékat láttam, hogy csak ámultam. De persze ez nem véletlen, Zalán nagyon jó vezető, hihetetlen agya van a tervezéshez, Zolival jól működő rendszert építettek fel. És ebben szerencsére helye van az edzőképzésnek is, figyelnek a fiatal szakemberek elindítására és képzésére. Ezen a téren is szeretnék majd segíteni nekik, hiszen pályafutásom során amatőr edzőképzéssel is foglalkoztam. Tucatnyi edzőtanítványom egyike Judit is, aki mesterként még a játékos pályafutását is felülmúlja, ezért örülök annak, hogy Pasaréten ilyen kitűnő stábba került. Az én egyetlen célom pedig, hogy tapasztalataimmal segítsem őket.
Miben látja az akadémia munka, vagyis az utánpótlás-nevelés lényegét?
Egyszer egy nagyon okos klubelnök azt mondta nekem, amikor a csapatához hívott, hogy ő azt szeretné, ha már az első évben bajnokok lennénk. Én ezzel szemben azt szerettem volna, ha tartósan a legjobbak leszünk. És ez hatalmas különbség! Ha jól megalapozott, szervezett munka folyik egy egyesületnél, akkor idővel törvényszerűen jönnek az eredmények is. Az eredmény valójában mellékes. A sikerig vezető közös út az, ami igazán számít. És ha jobban belegondolunk, gyakorlatilag mindig úton vagyunk. Számomra az igazi eredmény az, ha százakat megtanítasz kosárlabdázni. Közülük ugyan néhány lesz csak válogatott, vagy élvonalbeli játékos, de valamennyi egészséges, jó szellemű fiatalemberré válik. Örömmel látom, hogy itt az akadémián, pontosan megértették ezt a törvényszerűséget.
Edzői pályája során mennyire tartotta fontosnak a tehetséget?
A tehetség sohasem elég. Szorgalom és szellem is kell annak kibontakoztatásához. A környezetről nem is beszélve. Ezért is fontos, hogy milyen munka folyik az akadémián, hiszen a gyerekek itt tanulják meg a helyes hozzáállást, az elhivatottságot. Ehhez pedig szorgalmas és hasonlóan elhivatott edzők kellenek, mert a jó példa az, ami a leginkább inspirál egy fiatalt. A csapatösszeállítás is nagyon fontos, tizenkét zsenivel semmit sem lehet kezdeni. Ahhoz, hogy jól működjön egy társaság, kell három-négy nagymenő, három-négy, aki nagymenő akar lenni, s bár tudja, hogy nem az, bármit megtenne, hogy az lehessen, és megint három-négy fiatal, aki tiszteli az előtte állókat és idővel átvenné tőlük a stafétát. Az edzői munka ugyanis nemcsak kosárlabdából áll. Az én százszázalékos szakmai tudásomnak is jó, ha harminc százalékát át tudtam adni, a másik harminc a pedagógia, a fennmaradó negyven pedig a pszichológia. Egyébként az a mi edzői felelősségünk, hogy segítsük egy tehetség kiteljesedését. Mindenkit abban, amiben a legjobb.
Mi a jelenti a legnagyobb nehézséget a fiatalok képzésében?
Talán az, hogy egy kosaras tizenhét-tizennyolc éves korában még nem kész játékos. Persze láttam már kiugró tehetséget, aki ennyi idősen is kikövetelte a helyét, ám ez nagyon ritka. Éppen ezért én előbb egy, majd kettő, később három-négy percet adva, illetve valamilyen konkrét feladatot kijelölve érleltem a játékosaimat az NB I-hez. És itt ismét visszakanyarodok az eredményességhez, valamint a rövid- illetve hosszútávú érdekekhez. Határ Bernadett példáját hoznám fel, aki a Sopronban közel sem kapott annyi játéklehetőséget, mint amennyire szüksége lett volna az egyenletes fejlődéshez. Roberto Iníguez érdeke az volt, hogy minél eredményesebb legyen a csapatával, nem pedig az, hogy a magyar kosárlabdázás számára értéket teremtsen. Ezt az ellentmondást kell feloldani azzal, hogy mindig a hosszútávú érdekeket tartsuk szem előtt.
Ha egy év múlva újra beszélgetnénk a Vasas Akadémián betöltött szerepéről, milyen eredménnyel lenne elégedett?
Köszönettel tartozom azért, hogy rám gondoltak ezzel a megtisztelő feladattal. Bearanyozza az öregkoromat, hogy az akadémián hallgatnak rám és bíznak bennem. Ajándék ez a számomra, amelyért cserébe csak a tudásomat adhatom. Az eredményt pedig csak és kizárólag a kosárlabdát megszerető gyermekek számában mérem.
Fotók: Bornyi Márton, digisport
Forrás: https://www.vasassc.hu/hirek/21332/gyimesi-janos-mentorkent-segiti-a-vasas-akademiat