Interjú Katona Robival és 2 játékosunkkal az országos “A” döntő előtt

Országos döntő előtti interjú vezető edzőnkkel Katona Robival és 2 játékosunkkal Váradi Ádámmal és Kiss-Leizer Gergővel 👇🏽
🎤: Hogyan értékelnéd a szezont?
🏀 K.R: A szezon elején a csapattal közösen azt tűztük ki célul, hogy szeretnénk bejutni az U16-os magyar bajnokság legjobb 8 csapata közé. Ezt sikerült is teljesítenünk, aminek nagyon örülünk. Ennél azonban fontosabb célként jelenik meg, hogy a játékosok fejlődjenek egyénileg, illetve csapatjátékosként egyaránt. Egy játékos fejlődése során rövid távon az U16-as kadet döntő egy jó visszajelzési pont lehet, de nem határozza meg a végleges kifutást.
🏀 V.Á: Büszke vagyok a csapatra, mert úgy gondolom, hogy nagyon sokat fejlődtünk szezon eleje óta. Ezt az eredményeink is igazolták, hiszen sikerült legyőzni pár olyan csapatot is, amelyek óriási ellenfelek voltak az utóbbi években. A sok befektetett munkának köszönhetően magabiztosan mehetünk Pécsre.
🏀 K-L.G: A szezonban a meccseink hullámzóak voltak de szerintem sokat tanultunk belőle. Sikerült jól zárni az utolsó meccsen egy győzelemmel is.
🎤Mit vársz az országos döntőtől?
🏀 K.R: A legjobb nyolc között a célunk nem lehet más mint az első hely megszerzése. Erre több csapat is esélyes, így a pillanatnyi forma döntően meghatározó lesz az összecsapások során. Egy csapatot leszámítva, mindenkit sikerült két vállra fektetnünk. A csapattal töltött közös munka során, már számtalanszor bizonyították a fiúk, hogy amikor kell, nagyon pontosak és fegyelmezettek tudnak lenni a közös siker érdekében. Számunkra mindig a következő lépés a legfontosabb, így csak a nyitó mérkőzésünkre fókuszálunk.
🏀 V.Á: Szerintem az idei döntő igazán kiélezett lesz. Mindegyik csapat a legjobbját fogja nyújtani, így akármelyik csapat nehéz ellenfél lehet. Azt gondolom, teljesen készen állunk bármelyikük ellen. Nem arra kell főleg koncentrálnunk, hogy ki ellen játszunk, hanem hogy megvalósítsuk a saját játékunkat.
🏀 K-L.G: A döntőben a legfőbb cél, hogy bemutassuk mire készültünk egész évben.