NB 1/B: Idegenben is siker, bevettük a Gabányit

NB 1/B, Piros csoport, mérkőzés beszámoló:

MAFC – Vasas Akadémia 78-92 (21-32, 12-25, 20-20, 25-15)

MAFC: Bordács 31/9, Polgárdy 15/6, Lakits 15/3, Németh 6, Bősze -. Csere: Csapai 10, Misek 1, Pfandler -, Bíber -, Herló -.

Vasas Akadémia: Radics 15, Boros 15/3, Farkas 12/9, Debreceni 13, Andrássy 7/3. Csere:Sólyom 12, Barócsi 6, Kelenföldi 8, Dormán 4, Steier -, Kódor .

Ahogy azt már az első fordulóban is megtapasztalhattuk, a mérkőzés előtt az aktuális hiányzókat kellett először is felmérni. A hazaiaknál a rutinos Tóth Péter, Harazin Tamás kettős, míg nálunk a szintén tapasztalt Moravcsik Áron, Medve Máté duó mellett Krasovec Ádám is hiányzott az aktív rotációból, így nehéz volt megjósolni a találkozó kimenetelét. A nagy iramban kezdődő mérkőzés elején nagy adok-kapok alakult ki, de aztán az 5. perc tájékán sikerült fiainknak még eggyel kapcsolni és a védekezésben alkalmazott komoly nyomás a támadásban kamatozott, így 11 pontos különbséggel ért véget az első negyed. A második etapban tovább tartott a Vasas fölény, hiszen két fiatal, Kelenföldi Doma és Farkas Attila pontjaival 4 perc alatt 20 pont felé kúszott a különbség, amit a félidőig sikeresen menedzseltünk és csapatunk 57-33-as vezetéssel zárta a félidőt. A második félidőben a különbség többször 26 pontra kúszott fel, Faragó Peti az első félidőhöz hasonlóan bátran forgatta csapatunkat, így az összes egészséges játékosunk értékes játékperchez tudott jutni, a harmadik játékrész végére pedig megmaradt a félidei különbség. Sajnos a megnyugtató különbség alaposan „elaltatta” a fiúkat, akik a negyedik negyedben kiengedtek védekezésben, aminek eredményeképpen 5 perc alatt 15 pontot kaptunk, így ahelyett, hogy komoly méretű győzelmet arattunk volna, a végén sikerült kozmetikáznia jól harcoló ellenfelünknek.

Összességében elmondható, hogy újra egy rendkívül jó iramú mérkőzést húztunk be budapesti riválisunk otthonában igazi csapatmunkával és jó egyéni teljesítményekkel, 86 %-al büntetőzve, 56-32-re nyerve meg a lepattanó csatát, emellett pedig öt játékosunk is 10 pont felett termelt. A statisztikát tovább böngészve megállapítható, hogy míg nálunk Boros Márk és Radics Gerzson jutott 20 VAL fölé, amellett, hogy további 6 játékosunk is elért legalább 10-et, ellenfelünknél igazából csak a Vasas Akadémia nevelése, Bordács Soma emelkedett ki társai közül 31 pontjával és csak 3 csapattársa kúszott 10 fölé, ami alapján látható, hogy a MAFC csapata közel sem tudott olyan egységes, magas szintű csapat teljesítményt nyújtani mint a mieink, így teljesen megérdemelt, sima győzelmet arattunk.

Garai Péter : Gratulálok a Vasasnak a megérdemelt győzelemhez. Felmérte hiányosságainkat és maximálisan kihasználta azokat. Számunkra hízelgő, hogy a második félidő végén vállalható mérkőzés lett belőle. Sérülések miatt ez a csapatunk, így kell helyt állni ebben a fura helyzetben. A kiállítás számomra megmagyarázhatatlan és nem is értek vele egyet, azonban Németh Csaba mérkőzés ellenőr szavaival 100 %-osan, melyet idézek: Szarul fújnak, de azt következetesen. Még egyszer gratulálok a Vasasnak, megérdemelten győzött és további sikereket kívánok nekik.

Faragó Péter : Örülök, hogy idegenbeli győzelemmel tudtuk elkezdeni a bajnokságot az első hazai után. Az első félidőben nagy előnyt szereztünk, amit a második félidőben aztán úgy gondolom kicsit leadtunk. De dicséret illeti a srácokat, mert végig betartották a taktikai utasításokat. Ez egy ilyen bajnokság lesz, egész évben lesznek minden oldalról hiányzók, aki jobban tud ebből kijönni az tud profitálni. Sok sikert kívánok a MAFC csapatnak is és gratulálok a sajátomnak.

 
Fotó: Bornyi Márton