NB I/B – A nyolc között búcsúztunk a Hepp Kupában

Címvédőként és a pénteki találkozó győzteseként, bizakodóan érkezhettek Jászberénybe akadémistáink a Hepp Kupa negyeddöntő mérkőzésére. A második negyed végére azonban 23 pontos hátrányt szedtünk össze, amelyet a folytatásban mutatott agresszív játékkal is csak csökkenteni tudtunk, a mérkőzést megnyerni nem.

FÉRFI Hepp Kupa. Negyeddöntő.

Jászberényi KSE – Vasas Akadémia 82-71 (26-20, 24-7, 10-19, 22-25)

Jászberény: Rosic (23/12), Ivosev (24/6), Olasz (12), Dunai (5/3), Meleg (7/3). Csere: Mester (5/3), Kucsora (2), Czirbus (2), Homoki (2).

Vasas: Kelemen (8), Moravcsik, Fekete (6), Bagó (4), Marcikic (2). Csere: Farkas (20/15), Andrássy (18/6), Cseh (8), Radics (1), Medve (1), Dormán (3/3), Pleesz.


A Jászberény felett pénteken aratott bajnoki győzelem jó előjelnek tűnt a Hepp Kupa negyeddöntő mérkőzésre, amelyen ismét a JSKE volt csapatunk ellenfele. A kérdés igazából az volt, hogy mennyit számít majd a hazai pálya előnye, Stephen Arigbabu tanítványai a néhány nappal korábbi sikerből táplálkozó önbizalommal és higgadtsággal lépnek-e pályára az észak-alföldi városban?

A találkozót, ahogy pénteken is, a jászberényiek kezdték jobban, s már a negyedik perc elején tíz pontos vezetéshez jutottak (12-2). Ezt a különbséget többé kevésbé végig tartották. Harminc másodperccel a negyed lefújása előtt, Andrássy Géza és Homoki Donát került összetűzésbe a hazaiak palánkja alatt, aminek az lett a vége, hogy utóbbit kiállították a játékvezetők. Andrássynak „csak” egy sportszerűtlen faultot fújtak be. Cseh Botond pedig értékesítette a büntetőket, s ezzel hat pontnyira közelítettük meg a vendéglátókat.


Jászberényben kemény csata zajlott, a levegőben és a parkettán egyaránt

A második negyed elején Andrássy két büntetőjével négy pontra csökkent a hátrányunk, de hiába védekeztünk nagyon agresszíven, a jászberényiek fokozatosan növelték előnyüket. Homoki elvesztése érdekes módon nem a házigazdákat viselte meg, hanem inkább bennünket. A paprikás hangulatú folytatásban szinte állva hagytak bennünket, és huszonhárom pontos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A 25. perc végén Dormán Balázs hárompontosával sikerült 20 ponton belülre kerülnünk (56-37). Szívósan, már-már erőszakosan védekeztünk, de mindkét oldalon nagy volt a kapkodás. A hazaiak érezték, hogy kevés a nagy előny, mi pedig mindenáron fordítani szerettünk volna. A rendkívül eredményesen játszó Farkas Attila triplájának, Medve Máté büntetőjének és Kelemen Ádám pontjainak köszönhetően tizenkét pontra csökkentettük a hátrányunkat a 28. perc végére.

A negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy egyáltalán nem behozhatatlan a jászberényiek előnye, de ahogy haladt aza idő, csak nem akart fogyni a két csapat közötti különbség. Kevesebb mint két perccel a vége előtt Andrássy kosarával sikerült végre tíz ponton belülre verekednünk magunkat, ám Rosic könyörtelenül egy hármassal válaszolt, majd Ivosev szintén  egy hasonló szituációban. De nem is volt más választásuk, mint távolról próbálkozni, hiszen kemény védekezésünkkel nem engedtük a jászberényieket a kosár alá. Az utolsó percben is hatalmas küzdelem folyt a két csapat között, bár akkor már látható volt, hogy akadémistáink nem tudják ledolgozni a hátrányukat.

A Hepp Kupa címvédőjeként így tehát a legjobb nyolc között búcsúztunk, most már a bajnokság hajrájára kell koncentrálnunk.

Fotók: hunbasket

Cikk: Gy. Szabó Csilla