NB I/B – Éltünk a hazai pálya előnyével

Győzelemmel kezdtük a rájátszást, magabiztosan vertük a DEAC fiatal csapatát. A párharc azonban három győzelemig tart, a következő mérkőzéseken is hasonló teljesítményt kell nyújtanunk a felsőházi folytatáshoz. A második összecsapásra vasárnap délután, Debrecenben kerül sor.

FÉRFI NBI/B Piros csoport. Rájátszás. Az 1-8. helyért. 1. mérkőzés

Vasas Akadémia – DEAC U23 83-65 (21-16, 13-21, 27-16, 22-12)

Vasas: Moravcsik (7/3), Fekete (13/9), Andrássy (19/3), Radics (7), Kelemen (4). Csere: Medve (7), Farkas (11/3), Dormán, Cseh (2), Pleesz (8), Bagó (5).

DEAC: Kenéz (19/9), Balázsi (10/6), Gáspár (10), Kovács (5), Neuwirth (5/3). Csere: Ságodi (7/3), Pollák (1), Várszegi (8/6), Czermann, Högye, Hegedüs.


Az alapszakasz végén fájó vereséget szenvedtünk a DEAC-tól hazai pályán. Ennek fényében Stephen Arigbabu mester is nagyon nehéz és izgalmas mérkőzést várt a rájátszás első párharcának nyitómeccsén.

A találkozó elején úgy tűnt, alaptalan volt vezetőedzőnk félelme, hiszen álomszerűen indult a meccs. Moravcsik ÁronFekete Viktor és Kelemen Ádám kosaraival alig két perc alatt 7-0-ra húztunk el. A vendégek a harmadik perc elején szerezték az első duplájukat. A legnagyobb, kilenc pontos előnyre Farkas Attila kosarával tettünk szert a kilencedik perc elején. A hátralévő rövid időben a vendégek két triplával válaszoltak, s így végül ötpontos vezetéssel zártuk az első negyedet.

A második játrészt ismét mi kezdtük jobban, Medve Máté és Cseh Botond kosaraival harminc másodperc alatt ismét kilencre nőtt az előnyünk. A 14. percben azonban egyenlítettek a vendégek (14-14), igaz ekkor még vezetéshez nem jutottak Radics GerzsonBagó Martin és Moravcsik pontos dobásai miatt. Két perccel a vége előtt azonban egyenlítettek, majd fordítottak a debreceniek, s a három pontos előnyt meg is tartották a nagy szünetre is.


Andrássy Géza (15) a mezőny legjobbja volt a debreceni egyetemisták ellen

A pihenőről ismét nagy elszántsággal tértek vissza kosárlabdázóink, Radics és Andrássy kosaraival újból nálunk volt az előny. Ekkor nagy csata bontakozott ki, amelyből mi jöttünk ki jobban s a 27. perc végén már tizenegy ponttal vezettünk.

A negyedik negyedben szerencsére pontosan ott folytattuk, ahol pár pillanattal korábban abbahagytuk, Medve gólpassza nyomán Kelemen kezdte a pontgyártást. A 35. percre már tizenhattal vezettünk, a 38. közepén pedig már huszonkettővel. Ekkor már megnyugodhattunk, nem kellett félnünk attól, hogy ezt a tetemes előnyt másfél perc alatt ledolgozzák a vendégek.

Folytatás Debrecenben, vasárnap 16 órai kezdettel.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálok a fiúknak a győzelemhez. Jól kezdtük a mérkőzést, de az első negyed végén a Debrecen két olyan kosarat dobott, ami lélektani előnyhöz juttatta őket. A második félidőben gyengén lepattanóztunk és túl sok második esélyt adtunk ellenfelünknek. Miután ezen javítottunk, újra mi irányítottuk a mérkőzést. Ez ma még csak egy kis lépés volt a siker felé vezető úton, ezért dolgoznunk kell tovább a vasárnapi meccsig.”

Pleesz Ádám, a Vasas Akadémia játékosa:

„Mi kezdtük jobban a mérkőzést, de a második negyedben több hibánk volt, túl sok támadólepattanót engedtünk át az ellenfelünknek, így a DEAC visszajött a meccsbe. A második félidőre élesen jöttünk ki, bementek a tripláink, így sikerült magabiztosan győznünk. Örülünk, hogy sikerült kihasználni a hazai pálya előnyét. Vasárnap ismét nagyon fontos meccs következik, mostantól arra készülünk.”

Fotók: Láng Győző