NBI/B – A Ceglédnél az előny

Nem sikerült kihasználni a hazai pálya előnyét a rájátszás első párharcában a Cegléd ellen. A büntetőket ugyan jól dobtuk, távolról azonban a vendégek céloztak pontosabban, ráadásul két rutinos játékosunkat is nélkülöznünk kellett sérülés miatt. Ez elég volt ahhoz, hogy a vendégek nyerjék az első összecsapást. Folytatás vasárnap délután, Cegléden.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport. Rájátszás. Negyeddöntő.

Vasas Akadémia – CKE 62-72 (21-21, 10-23, 18-8, 13-20)

Vasas: Takács (15/3), Fekete (11/6), Cseh (4), Olasz (9), Pleesz Á. (2). Csere: Farkas (5/3), Kelemen (2), Rosta (5), Pleesz G., Bagó (9), Filipovic.

Cegléd: Herendic (10/3), Csorvási (4), Csaba (20/6), Dragasevic (8/3), Kertész. Csere: Velkey (9/3), Horváth M. (12/12), Zsók (8), Várbíró, Fodor, Horváth Á. (1), Berkics ().


Az alapszakaszban kiharcolt harmadik helyezésének köszönhetően hazai pályán kezdte meg NBI/B-s férfi csapatunk a rájátszást. Akadémistáink első ellenfele a hatodikként végző CKE együttese volt, amelytől februárban fájó vereséget szenvedtek el Cegléden. A legjobb négy közé jutást eldöntő találkozón így ezért is szerettek volna visszavágni kosárlabdázóink. Annak ellenére, hogy sérülés miatt két rutinos játékosunkat, Medve Mátét és Andrássy Gézát egyaránt nélkülöznünk kellett.

A vendégek hárompontossal szereztek vezetést, amire Takács Dániel válaszolt két sikeres büntetővel. Az újabb ceglédi kosarat ismét Takács egypontosai követték, majd Olasz Ádám és Cseh Botond dupláival először jutottunk vezetéshez (8-5). Sajnos már a következő támadásban egyenlítettek a vendégek egy jól irányzott távolival (8-8). A folytatásban felváltva voltak eredményesek a csapatok, a ceglédiek a 6. perc végén jutottak először négypontos előnyhöz (16-12). A negyed hajrájában Takács hat pontjának köszönhetően sikerült ismét egyenlítenünk (21-21).

A második negyed viszont nagyon kedvezőtlenül indult a számunkra. A vendégek 9-0-al kezdtek (30-21), így a 12. percben a lehető legjobbkor jött Fekete triplája (30-24). A 14. végére azonban ismét kilencpontosra nőtt a ceglédiek előnye (33-24). Ekkor még vissza tudtunk jönni hatra, ám Bagó 16. percben dobott kosarát követően már csak a ceglédiek voltak eredményesek, s ennek köszönhetően tizenhárom pontos előnnyel vonulhattak pihenőre a szünetben.

Bár a második félidő első kosarát a vendégek szerezték, a folytatásban lassan, de határozottan dolgoztuk le a hátrányunkat, a pontszerzésben Fekete és Takács jártak az élen. Bagó határozottan értékesített büntetőivel pedig három pontra jöttünk fel a játékrész végére (52-49).

A 32. perc közepére Olasz és Rosta Péter révén már csak két pontnyira voltunk ellenfelünktől (54-52), a ceglédiek azonban gyorsan tempót váltottak és közel három perc alatt ismét tizenkettőre növelték előnyüket. A CKE játékosai pontosabban céloztak, és a védőlepattanók terén is jobbak voltak nálunk. A vendégek pedig tovább támadtak, a 37. perc végén már tizenhét ponttal vezettek (71-54). Az utolsó perc elején Pleesz Ádám értékesítette a javára megítélt két büntetőt (72-60), majd Rosta tette ugyanezt, ám ezzel csak szépíteni tudtunk, a ceglédiek tíz ponttal nyerték a párharc első mérkőzését.

Folytatás vasárnap délután Cegléden.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálok a Ceglédnek! Elveszítettük a hazai pálya előnyét, ezért most néhány dolgon módosítunk, hiszen az a célunk, hogy a párharcot visszahozzuk Budapestre. Számunkra döntő lesz a vasárnapi meccs, amit már alig várunk.”

Cikk: Gy. Szabó Csilla