NBI/B – Fontos csatát nyertünk

Az utolsó másodpercekig kiélezett harcot vívtunk a fiatal debreceniek ellen, a végén azonban mi örülhettünk. Fekete befejező büntetőjével egyetlen ponttal vertük a DEAC U23-as gárdáját, s ezzel visszatértünk a bajnoki pontvadászat első három gárdája közé.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport. 9. forduló.
Vasas Akadémia – DEAC U23 72-71 (18-18, 13-10, 23-25, 18-18)

Vasas: Fekete (11/3), Takács (12/9), Farkas (10/6), Karosi (6), Pleesz Á. (2). Csere: Makkos (10), Andrássy (12), Rosta (4), Kelemen (5/3), Bérces.

DEAC: Varga (19/15), Várszegi (17/15), Kovács (6), Neuwirth (15/12)), Flasár (10). Csere:Hegedüs (2), Turán, Czermann (2).


Az öt győzelemmel és egy vereséggel a bajnoki tabella második helyén álló fiatal debreceni csapatot fogadtuk szombaton este a Sport11-ben. Már az első perc is igen izgalmasan alakult, hiszen a vendégek duplájára nagyon gyorsan válaszoltunk Karosi Gergely és Farkas Attilatalálataival (6-2). A negyedik percben azonban fordult a kocka, 8-6-os vezetéshez jutottak a vendégek. Az előnyüket pedig tovább növelhették, hiszen részünkről a következő három percben csak Rosta Péter volt eredményes (15-8). Andrássy Géza törte meg pontszegény rossz sorozatunkat, majd ismét ő talált be, s ezzel háromra közelítettük meg a vendégeket (15-12). A folytatásban is Andrássy duplájának köszönhetően tartottuk a lépést a vendégekkel, majd Makkos Dávid csatlakozott hozzá, Kelemen Ádám kosarával pedig az első játékrész utolsó pillanataiban ki is egyenlítettünk (18-18).

A második negyed első percében előbb a debreceniek, majd Makkos révén akadémistáink szereztek kosarat (20-20). Ezt követően azonban pont nélküli, küzdelmes percek következtek, amelyet a 14. perc végén a vendégek triplája szakított meg. Erre nagyon gyorsan Fekete Viktorválaszolt, szintén távolról (23-23). Az idegölő csatát Takács Dániel hármasával fordítottuk a javunkra (26-24) a 18. perc végén. Az újabb döntetlen állást követően, az utolsó percben Andrássybüntetőjének, valamint Makkos labdaszerzésből végig vitt ziccerének köszönhetően hárompontos előnyre tettünk szert, s így vonulhattunk a nagy pihenőre (31-28).

Debreceni sikeres büntetőkkel indult a második félidő, majd a folytatásban is ők voltak eredményesebbek, s ezzel két perc alatt ötpontos vezetéshez jutottak (36-31). Fekete és Farkaskosaraival azonban a 24. perc végére ismét nálunk volt az előny (42-41), Makkos sikeres közelijével pedig három pontosra nőtt a vezetésünk (44-41). A debreceniek azonban rendre kiegyenlítettek, míg a 29. perc végére ötpontosra nem növeltük az előnyünket, amelyből egyet tudtunk megőrizni a negyed végéig (54-53). 

Az utolsó játékrészben folytatódott a kiegyenlített kemény csata, a debreceniek előbb egyenlítettek, majd vezetéshez jutottak, de Andrássy dupláját és sikeres büntetőjét követően a 34. percben ismét mi vezettünk (64-62). Rosta közelijével pedig az előnyünk négypontosra, Takács triplájával pedig hétpontosra nőtt (69-64). A vendégek azonban nem adták fel és a 39. percre ismét kiegyenlítettek (69-69). Sőt, büntetőkkel vezetéshez jutottak, amit Fekete középtávolijával egalizáltunk (71-71). A végsőkig kiélezett utolsó másodpercekben Makkos szerzett labdát, majd Feketét állították meg szabálytalanul, aki a javára megítélt büntetőkből csak egyet értékesített (72-71), ám a debrecenieknek már nem maradt idejük arra, hogy sikeres támadást vezessenek. 

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője: 
„Büszke vagyok játékosaim mai teljesítményére. Egy ilyen meccsen az lett volna a legkönnyebb, ha hagyják eluralkodni magukon a frusztrációt és feladják, csapatunk azonban inkább óriási szívvel és kitartással küzdött. Kemény ellenféllel néztünk szembe, a debreceniek közel 50 százalékos pontossággal értékesítették a három pontosakat. Ráadásul voltak pillanatok, amikor azért kellett nagyon jól védekeznünk, hogy egy második lehetőséget adjunk magunkat a pontszerzésre. Mindezek ellenére fegyelmezettek maradtunk és hetvenegy ponton tartottuk őket. Ez utóbbi bizonyítja, a védekezésbe vetett nagy erőfeszítéseinket. Szeretném megragadni az alkalmat és sok sikert kívánni a DEAC együttesének a szezon hátralévő részében. Nagyszerű meccset játszottak ma és biztos vagyok benne, hogy hasonlóan magas szinten folytatják.”

Fotók: Vasas Akadémia/Láng Győző