Színvonalas mérkőzésen szenvedtek vereséget akadémistáink a tavaly még A csoportos, igen jó kerettel rendelkező ZTE otthonában. Az első negyedet még mi nyertük egy ponttal, a folytatásban azonban egyre nagyobb előnyhöz jutottak a hazaiak. Kosárlabdázóink ennek ellenére az utolsó pillanatig küzdöttek, és a hajrában még kétszer bejöttek tíz pont alá.

FÉRFI NBI/B Piros csoport. Alapszakasz. 3. forduló
ZTE KK – Vasas Akadémia 95-81 (23-24, 20-15, 32-21, 20-18)
ZTE: Pongó (11/3), Cardet Jr. (22/6), Gerencsér (9/3), Kis (12/12), Tóth (11). Csere: Mokánszki (11/3), Kucsora (10/6), Glatz (6/3), Török-Papp (3/3).
Vasas: Plézer (18/6), Homoki (21/15), Zöldi (11/3), Gáspár (12), Pleesz Á. (6). Csere: Farkas (5/3), Makkos (4), Heimann, Erdős (4).
A két győzelemmel kezdő Zalaegerszeg otthonába látogatott pénteken este férfi NBI/B-s együttesünk. A találkozó ugyan hazai kosárral indult (2-0), ám Gáspár Mátyás és Zöldi Péter kosaraival tartottuk magunkat, sőt a vezetést is megszereztük (4-6). Homoki Donát két büntetőjét követően az 5. percben négypontosra nőtt az előnyünk, amelyet növelni ugyan nem tudtunk, de 12-16-os állásig meg tudtuk őrizni. A 7. percben a ZTE egyenlített, majd fordított, ám a 8. perc elején Plézer Gergő triplájával ismét visszavettük a vezetést (18-19). Nagy csata bontakozott ki, felváltva estek a kosarak, Makkos Dávid közelijének köszönhetően végül egyetlen ponttal ugyan, de mi zártuk jobban az első játékrészt (23-24).
Farkas Attila labdaszerzését követően Pleesz Ádám duplájával indult a második negyed (23-26), amire a következő támadásból már válaszoltak is a hazaiak (25-26). A zalaegerszegiek egy triplával fordítottak, amire Homoki is távolról felelt (28-29), majd egy palánk alatti szép megmozdulásával egyenlítettünk (31-31). A negyed derekán először húzott el öt ponttal a ZTE (36-31). Makkos két büntetőjével, Zöldi tetszetős palánk alatti átfutásával és Plézer közelijével zárkóztunk három pontnyira (40-37), majd Gáspár támadó lepattanóból szerzett duplájával csökkentettük minimálisra a hátrányunkat (40-39). A távolról igen jól célzó zalaiak egy újabb triplával jutottak ismét négypontos előnyhöz (43-39). Az első félidő utolsó támadását viszont mi vezettük, és egy szép kijátszás végén Plézer biztos kézzel talált be a bal sarokból (43-42).

A nagy szünetet követően büntetőkkel jutottak ismét hárompontos vezetéshez a hazaiak, amelyből Erdős Artúr harcos palánk alatti megmozdulásával lett egy (45-44). A zalaiak továbbra is jól céloztak távolról (48-44), ám Homoki sem jött zavarba a hárompontos vonalon kívülről (48-47). Mindkét csapat láthatóan rákapcsolt a védekezésre, és tovább folytatódott a kiélezett küzdelem. A 23. percre azonban ismét elléptek tőlünk a hazaiak (53-47), a hatpontos különbségre vezetőedzőnk, Stefan Svitek azonnal egy időkéréssel reagált. Miközben mi duplákkal igyekeztünk faragni a hátrányunkat, a ZTE triplákkal operált, így hétre nőtt az előnyük. A 25. percben sikeres betörését követően Plézer még büntetőt is dobhatott, s ezzel négyre jöttünk vissza (59-55). Az újabb hazai triplák nyomán azonban 67-55-re módosult az állás, majd Zöldi távolijával tudtuk tíz pont alá csökkenteni a hátrányunkat (67-58), amely a 29. percben Farkas hármasával lett hat (69-63). A negyedet azonban végül 75-63-mal zártuk.
A második félidő első támadásában Pleesz nagyszerűen verekedte be magát a palánk alá, és volt eredményes (75-65). A tízpontos különbséget azonban nem tudtuk tartani, a hazaiak fokozatosan növelték előnyüket, amely a 36. percre tizenötre nőtt (86-71). Akadémistáink azonban hősiesen küzdöttek tovább, és a 37. perecben Zöldidupláját és Homoki tripláját követően ismét tíz lett a különbség (86-76). A 39. percben Homoki újból távolról volt eredményes, amivel kilencre csökkentettük a hátrányunkat (88-79). A hazai válasz ezúttal sem késett (90-79), ahogy Gáspár eredményes betörése sem (90-81). A zalaiak egy triplával és egy duplával tették fel a pontot az i-re (95-81).
Stefan Svitek, a Vasas Akadémia vezetőedzője:
„Gratulálok a hazai csapatnak. A minőség és a tapasztalat az ő oldalukon volt. Ez főleg azokban a pillanatokban volt nagyon jól látható, amikor az ő javukra fordult az eredmény. Ilyen volt a harmadik negyed, amikor tízből hét triplát bedobtak. Pedig ekkor extra jól védekeztünk, ők mégis eredményesek voltak. De a saját csapatomnak is gratulálok, mert a legutóbbi nyitómeccshez képest sokkal jobban játszottunk. Mindig hangsúlyozom, hogy mennyire fontos a jó kezdés, ami a hazai találkozónkon nagyon nem jött össze, negyven percen át csak futottunk az eredmény után és nem tudtunk visszajönni. Ma viszont picit más volt a helyzet, mindenki, aki a részünkről pályára lépett, kemény volt, akart, jól kosarazott. Ez a mi utunk, most megint pihenünk egy kicsit, majd keményen megkezdjük a felkészülést a következő meccsre. Azon a hazai találkozón most már nagyon szeretnénk nyerni. Ez egy fiatal csapat, ezért sok munka vár ránk, de nagyon jó velük dolgozni, mert látható a fejlődés.”
Fotók: Jóna István/ZTE KK
Cikk: Gy. Szabó Csilla