NBI/B – Magabiztos győzelem a Salgótarján ellen

A mérkőzésen végig vezetve, a második és harmadik negyedben kifejezetten jól játszva győztük le a Salgótarján együttesét. A hajrára olyan nagy előnnyel fordultunk rá, hogy még azt is megengedhettük magunknak, hogy kulcsembereink pihenhessenek. Az alapszakasz utolsó fordulójában, egy hét múlva a PVSK ellen játszunk.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport. Alapszakasz. 25. forduló.

Vasas Akadémia – Salgótarjáni KSE 78-65 (21-14, 26-15, 23-11, 8-25)

Vasas: Takács (9/6), Cseh (19), Olasz (12), Fekete (3/3), Pleesz Á. (2). Csere: Farkas (5/3), Kelemen (4), Andrássy (16), Pleesz G. Filipovic (8/6), Bérces.

SKSE: Douglas (17), Kalassai (12/3), Karanfilovski (10/6), Hargitai, Ormai (2). Csere: Váits (10), Lajsz (9), Vas-Teplán (2), Cserényi (3/3).


Olasz Ádám pillanataival indult a találkozó (6-2), akihez Cseh Botond és Takács Dániel csatlakozott a pontszerzésben, így a 4. perc végére hét pontos vezetéshez jutottunk (9-2). A folytatásban Pleesz Ádám, AndrássyGéza és Farkas Attila volt részünkről eredményes, s ez azt is jelentette, hogy tartottuk a hatpontos előnyünket (16-10). Andrássy újabb találataival pedig az addigi legnagyobb, kilenc pontos különbségnek örülhettünk a 9. perc végén (21-12).

A második negyedben a vendégek szerezték az első kosarat, s ezzel az előző végén dobott két duplájukkal együtt, négy pontosra faragták a hátrányukat. Cseh azonban biztos kézzel értékesítette a helyzetét, majd Kelemen Ádámés Takács csatlakozott hozzá és pillanatok alatt tizenkét pontosra nőtt az előnyünk (29-17). Kisvártatva pedig már tizenkilenccel vezettünk Cseh zsákolását követően (36-17). Ez a különbség alig-alig változott a folytatásban, s ebben Cseh Botondnak volt a legnagyobb szerepe, aki az első félidő végére már egymaga tizenöt pontot gyűjtött.

A második félidő elején Takács és Fekete tripláival már a 21. perc végén huszonegy ponttal vezettünk, amely a találkozó addigi legnagyobb különbségét jelentette. A negyed végén újabb lendületet kapott csapatunk a fiatal Filipovic Igor pályára lépésével, aki alig három perc leforgása alatt nyolc pontot szerzett, s ezzel harminc pontosra nőtt az előnyünk (70-40).

Az utolsó negyedet elején Andrássy és Farkas gond nélkül szerezte kosarait, a 33. perc végére már harmincnyolc ponttal vezettünk (78-40). Ilyen nagy különbségnél még az is bőven belefért, hogy ezt követően a vendégek szereztek sorozatban tizenkét pontot, anélkül, hogy válaszoltunk volna rá (78-52). Nem véletlenül kért időt Stephen Arigbabu, ám a rossz szériát az ő tanácsai sem tudták megállítani, a folytatásban is egymás után estek a salgótarjáni kosarak. Igaz, ekkor már jórészt a fiatalok voltak pályán. Végül tizenhárom pontosra csökkent az előnyünk, vagyis huszonötöt kaptunk zsinórban (78-65). A végső győzelem sorsa azonban így sem forgott kockán.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

Gratulálok a fiúknak a jó teljesítményhez. Sok sikert kívánok a Salgótarján csapatának a szezon hátralévő részében.”

Fotók: Vasas Akadémia/Láng Győző

Cikk: Gy. Szabó Csilla