NBI/B – A Honvéd vezet az elődöntőben

Akadémistánk idegenben kezdték meg a Honvéd elleni párharcot, amelynek tétje a rájátszás döntőjébe jutás. Az első találkozót a vendéglátók nyerték, játékosaink ugyanis nem találták a megoldást ellenfelük agresszív védekezésére. A csata szombaton délután folytatódik a Sport11-ben.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport, rájátszás. 1-4. helyért. 1. meccs

Budapesti Honvéd – Vasas Akadémia 77-70 (25-26, 21-14, 18-13, 13-17)

Honvéd: Tanoh (12/3), Markovic (17), Mijovic (21/9), Takács (3), Völgyi (6). Csere: Simon (12/3), Czirbus (4), Wirth (2), Kopácsi, Hajdu, Tarján.

Vasas: Dormán (14/3), Radics (8), Boros (6), Andrássy (8), Medve (2). Csere: Farkas (12/3), Kerkai (5/3), Bagó (2), Kelemen (2), Barócsi (7/3), Sólyom (2), Lakatos (2).


A Ludovika Arénában zajló nemzetközi sportesemény miatt a Budapesti Honvéd kivételesen a Kaszások Sportcsarnokban fogadta a továbbra is Moravcsik Áron nélkül felálló együttesünket, az elődöntő első mérkőzésére. Akadémistáink csak vasárnap fejezték be a BKG elleni ötmeccses csatát, miközben a Honvéd már április 12-én lezárta a legjobb négy közé jutásért vívott TF-BP elleni sorozatát, így vélhetően utóbbi pihentebben érkezett a sorozat nyitómeccsére.

A fáradtság jelei azonban a találkozó elején egyáltalán nem mutatkoztak meg játékosainkon, hiszen már az első támadásból kosarat szereztünk Boros Márk révén, aki még egy büntetőt is dobhatott (3-0). Egy igen szoros első negyedet produkáltak a csapatok, amelyben többnyire mi vezettünk egy-három ponttal. A házigazdák húsz másodperccel a vége előtt hosszú időt követően jutottak ismét vezetéshez, ám Kerkai Ákos utolsó másodperces távolijának köszönhetően, egy pontos előnnyel zártuk az első játékrészt.

A másodikat két triplával kezdték a honvédosok, s így gyorsan öt pontos vezetéshez jutottak. Mindkét oldalon igen kapkodósan kosárlabdáztak a játékosok, igen sok hibát vétettek, s a nagy szünetre a házigazdák hat pontos vezetésével vonulhattak a csapatok.

A harmadik negyedet Radics Gerzson duplája indította, s ezzel felcsillant a felzárkózás reménye. A 23. percben Andrássy Géza sikeres közelijének, majd Kerkai két büntetőjének köszönhetően ismét négy pontra csökkent a hátrányunk. A házigazdák azonban lassan, de biztosan elhúztak, s a negyed végére már tizennégy ponttal vezettek. Ezen Farkas Attila hárompontosával tudtunk faragni.

A hajrában láthatóan mindent megpróbáltak játékosaink, de a vendéglátókhoz nem tudtak hét pontnál közelebb kerülni. Hiába volt ugyanis a viszonylag jó védekezésünk, hogyha sorban elhibáztuk a dobásainkat. A legfontosabb pillanatokban, amikor éppen vissza tudtunk volna jönni szinte mindenkinek megremegett a keze.

A párharc első találkozóját tehát a Budapesti Honvéd nyerte, folytatás szombaton, a Sport11-ben.

Vangelis Ziagkos, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálok a Honvédnak! Ma este nagyon sokat hibáztunk a dobásokban, ám a valódi probléma az volt, hogy nem is voltunk egy szinten. Néhányan ma nem akartak igazán harcolni, talán azért, mert nekik már az is elég, amit eddig elértünk. A kimerültség szerintem a gyenge emberek kifogása. Másrészt viszont nagy öröm, hogy a fiatalok jól reagáltak a feladatra, ami a jövőre nézve mindenképpen optimizmusra ad okot.”

Dormán Balázs, a Vasas Akadémia játékosa:

„Sajnos egész meccsen agresszívabbak voltak a honvédosok. Nagyon nehezen tudtunk helyzeteket kialakítani és ezért sokszor szenvedtünk a támadásban. A meccs végén, amikor lett volna lehetőségünk visszajönni és nyomást helyezni rájuk, kimaradtak a dobásaink. Megyünk tovább és megpróbálunk szombaton javítani.”

Fotók: Molnár Ádám/ Budapesti Honvéd 

Cikk: Gy. Szabó Csilla