NBI/B – Frissebb volt a MAFC

Mind támadásban, mind védekezésben erőtlenül játszott férfi csapatunk, a szerdai, Honvéd elleni kiélezett csatát követően, a MAFC otthonában. A negyedik negyedben már szinte csak a vendéglátó együttes akarata érvényesült.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport, 22. forduló.

MAFC – Vasas Akadémia 82-56 (25-14, 17-17, 21-15, 19-10)

MAFC: Tóth P.(18/3), Bordács (10), Pfandler (13/9), Csapai (11/3), Kovács (7). Csere: Polgárdy (14/9), Lakits (4), Herló (3/3), Komma (2), Bősze, Tóth V.

Vasas: Medve (6), Radics (9/3), Andrássy (13), Moravcsik (2), Boros (7/3). Csere: Farkas (6/6), Sólyom, Barócsi (9/3), Kerkai, Kelemen (4), Kódor, Lakatos.


A Honvéd elleni, hétközi vereséget követően a javítás szándékával látogatott a MAFC otthonába együttesünk, amely sérülés miatt nélkülözni volt kénytelen a fiatal Kelenföldi Domonkost. A vendégek nagy lendülettel indítottak, s a második perc végére 8-0-ra elhúztak. Boros Márk és Andrássy Géza pontjainak köszönhetően azonban egy perc alatt 8-7-re változott az eredmény, ám egyenlíteni nem sikerült, mi több, négy hosszú percen keresztül egyáltalán nem tudtunk pontot szerezni, így a hetedik perc végén már 15-9-re vezetett a MAFC. Andrássy, Medve Máté és Farkas Attila ekkor még néhány pillanatra visszahozta a remény, ám a 3 pontos hátrányból pillanatok alatt 11 pontos lett, s ezzel zártuk az első negyedet.

A második játékrészben hatalmas küzdelem alakult ki, fej fej mellett haladtak a csapatok, akadémistáin közül ekkor Andrássy szerezte a legtöbb pontot, de a különbségen nem sikerült változtatnunk.

A félidőt követően, miként a meccs elején, a MAFC ismét lerohanta csapatunkat, s amikor Radics Gerzson, a 23 perc végén az első kosarunkat szerezte, már több mint húsz ponttal vezettek a házigazdák. Boros és Moravcsik Áron találataival ekkor még 14 pontra visszajöttünk, ám a vendéglátók ismét rákapcsoltak, s a harmadik negyed végén 17 pontos előnnyel zártak.

A végjátékban szinte csak a MAFC-osok akarata érvényesült, s így végül fölényes 26 pontos győzelmet arattak.

Vangelis Ziagkos, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Először is, számomra értelmetlen a kosárlabdáról beszélni, amikor a szomszédunkban ártatlan embereket ölnek meg egy őrült háborúban. Gondolatban a szenvedőkkel vagyunk és azt kívánjuk, hogy ez a háború minél hamarabb fejeződjön be. A mérkőzésről azt kell mondanom, hogy teljesen erőtlenek voltunk, három nappal egy nagyon nehéz mérkőzés után. Ráadásul egy olyan csapat ellen, amelyről tudtuk, hogy jól védi ki az elzárásokat és leválásokat, valamint nem vét összjátékbeli hibákat, nagyon nehéz kosarat szerezni. De ezúttal a védekezésünknek sem volt igazán ereje. Ezt egy jó gárda ellen, amelyben tapasztalt játékosok vannak, nem engedhetjük meg magunknak. Gratulálok a MAFC-nak és sok sikert kívánok a folytatásban!””

Fotók: hunbasket

Cikk: Gy.Szabó Csilla