NBI/B – Lerohantuk a kaszásokat

Az első negyedben mutatott elsöprő játékunknak köszönhetően több mint harminc pontos győzelmet arattunk az Óbudai Kaszások ellen. Ezzel továbbra is a bajnoki tabella harmadik helyén állunk.

FÉRFI NBI/B Piros csoport. Alapszakasz. 14. forduló.

Vasas Akadémia – Óbudai Kaszások 97-63 (39-12, 23-25, 17-11, 18-15)

Vasas: Fekete (19/12), Kelemen, Moravcsik (2), Bagó (18), Marcikic (22/3). Csere: Cseh (11), Andrássy (13), Farkas (10/6), Pleesz, Radics (2).

Óbuda: Boros (8/6), Czura (23/15), Varsányi (6/6), Láncos (8), Armaghani (6). Csere: Bartos (6/3), Bodnár (3/3), Ormai (2), Lőrincze (1), Korompay, Szabados.


A férfi NBI/B Piros csoportjának egyik sereghajtóját fogadtuk a Sport11-ben, ezért szinte kötelező volt csapatunk számára a győzelem. Ráadásul irányítónk, Moravcsik Áron is újra pályára léphetett, Radics Gerzson pedig meggyógyult.

A meccs ennek ellenére kicsit döcögősen indult, mert bár Marcikic Leon szerezte az első kosarat, az immáron Óbudai színekben játszó Boros Márk azonnal fordítani tudott triplájával. A folytatásban többnyire a vendégek vezettek egy-két ponttal, majd a negyedik percben Bagó Martin kosaraival indult meg a Vasas-henger. Csapatunk úgy szerzett megszakítás nélkül huszonnégy pontot, hogy arra a vendégek egyáltalán nem tudtak felelni, közel hat percen át nem szereztek kosarat. A 9. percben tört meg a jég, ám Ormai duplájára, Farkas Attila két triplával is válaszolt, s így huszonhét pontos előnnyel zártuk az első negyedet.

A másodikban kicsit megtört a lendületünk, bár voltak pillanatok, amikor már harminc, egy alkalommal pedig harmincegy ponttal is vezettünk. Az óbudaiak azonban jól hajráztak, így huszonöt pontos előnnyel vonultunk pihenőre.

A szünet után elsősorban Marcikic és Bagó járt élen a pontszerzésben, s ekkor már folyamatosan harminc pont fölött tartottuk az előnyünket.

A záró játékrész sem hozott nagyobb izgalmakat, így végül harmincnégy ponttal vertük a kaszásokat, s ezzel továbbra is a bajnoki tabella harmadik helyén állunk, a második helyezett PVSK csupán jobb pontarányával előz meg bennünket.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálok a fiúknak, akik ma tökéletesen felkészülten kezdtek játszani és gyorsan megmutatták, hogy meg akarják nyerni ezt a meccset. Ha olyan első negyedet produkál egy csapat, amilyet mi most mutattunk, akkor azt nagyon nehéz egy teljes mérkőzésen át ugyanolyan intenzitással és összpontosítással folytatni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy összességében nagyon jó meccset játszottunk. Az Óbuda egy olyan gárda, amelyet nem szabad alábecsülni, ha elengeded, akkor veszélyessé is válhat. Szeretnék köszönetet mondani a csapat körül dolgozó valamennyi segítőmnek az idei támogatásért, és mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!”

Fekete Viktor, a Vasas Akadémia játékosa:

„Mindenképpen győzelemmel szerettük volna lezárni ezt az évet, ennek szellemében kezdtük meg a meccset is. Elégedettek vagyunk, szinte mindent sikerült megvalósítani abból, amit az edzéseken elterveztünk. Most kiélvezzük a jól megérdemelt pihenőt, majd ugyanezzel a lendülettel indulunk neki az új esztendőnek.”

Fotók: Láng Győző

Cikk: Gy. Szabó Csilla