Tavaly nyáron érkezett Pasarétre Stephen Arigbabu, s máris újabb két évre meghosszabbította szerződését.
A német szakember a csapategységet tartja a győzelem kulcsának, a fiatal játékosok esetében pedig az edzések megtartása mellett, a nevelésre is nagy figyelmet fordít.
Stephen Arigbabu, a német kosárlabda-válogatott játékosaként Európa-bajnoki ezüstérmet és világbajnoki bronzérmet nyert kiváló center, Harald Stein és Nagy Zoltán meghívására érkezett rövid ismerkedésre 2019. tavaszán Budapestre. A néhány órás villámlátogatásból végül négyéves elkötelezettség született. A 166-szoros válogatott kosaras, a Vasas Akadémia U18-as és U20-as csapatának vezetőedzőjeként, a magas játékosok egyéni képzőjeként, illetve a felnőtt gárda edzői teamjének tagjaként tavaly nyáron aláírt kétéves szerződését, már az első esztendőt követően további kettőre meghosszabbította. Pedig döntését sem akkor, sem most, nem előzte meg hosszas fejtörés:
− Tavaly nyáron több ajánlatot is kaptam, nem volt sok időm a gondolkodásra, de első kedvező budapesti benyomásaim amúgy is megkönnyítették a választást – emlékszik vissza Stephen Arigbabu a sorsdöntő látogatásra, amelyen nyomban megfogta a Vasas Akadémián tapasztalható szervezettség. A végső igent mégis a személyes jó kapcsolatok mondatták ki vele. – Haraldot és Zoltánt jól ismertem és sokra tartottam a szaktudásukat, azután találkoztam Mészáros Zalánnal is, aki ellen még juniorként játszottam a válogatottban. A hármójukkal folytatott beszélgetés meggyőzött arról, hogy az elképzeléseink mindenben egyeznek.
− És ez azóta sem változott?
Ha változott volna, nem szerződök a Vasashoz újabb két évre. Nagyon szeretek ezekkel a fiúkkal dolgozni, sok örömöm telik a munkámban. Még akkor is, ha elsőre új volt számomra a feladat, hiszen korábban nem dolgoztam akadémián. A korosztály persze nem volt ismeretlen, hiszen a tizennyolc és a húsz éven aluli német válogatottat is irányíthattam. A beilleszkedést nagyban segítette a Haraldhoz és Zoltánhoz fűződő személyes kapcsolatom, így már az érkezésem előtt tudtam, ha velük dolgozhatom, abból biztosan valami nagyon jó fog kisülni. Így is lett.
− Profiskodott Görögországban és Olaszországban is, bizonyára könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez.
Ez így van, de Magyarország meglehetősen különleges hely a beszélt nyelv miatt. Olaszul, spanyolul, görögül szinte mindenki tud néhány szót, de magyarul… Pontosabban a lángost tudtam, mert gyerekkoromban egyszer a Balatonnál nyaraltunk a szüleimmel. De azon kívül semmit. Ráadásul bennem is élt a kelet-európai országokról alkotott sztereotípia, amelyről kiderült, semmi sem igaz belőle. Korábban azt hallottam a magyarokról, hogy kicsit „őrültek”, de számomra ez Görögország után egyáltalán nem így van. Kicsit délies a mentaliltás, de én szeretem ezt a stílust, az emberek barátságosak, a szüleimnek és a feleségemnek is tetszett Budapest.
− Most egy akadémián dolgozik, kiforratlan fiatal játékosokkal. Nagy kihívás?
Igen is, meg nem is. Egyrészt könnyebb velük, mint a felnőtt profikkal, mert hisznek bennem, a szaktudásomban, maradéktalanul elfogadják, amit mondok nekik. Másrészt viszont igazi tinédzserek, a korosztály minden nehézségével. A lányom húsz, a fiam pedig tizenkilenc éves, így rajtuk keresztül ismerem minden problémájukat. De eddig senkivel sem voltak nagyobb gondok. Nagyon fontos, hogy tudják, mindig itt vagyok a számukra, megbízhatnak bennem. De ezt a lehetőséget csak felkínálhatom nekik, magamat nem erőltethetem rájuk. Az edzések alatt, előtt és után is sok időt töltünk együtt, próbálom az élettapasztalataimat megosztani velük, s ezáltal nevelni, tanítani is őket. Erre egyébként a vidéki utak kínálják a legjobb alkalmat.
− A felnőtt csapat vezetőedzője, Faragó Péter azt mondta önről, hogy nagyszerűen ért a csapatépítéshez. Van valami titka?
Elsősorban a saját életemből, a korábbi tapasztalataimból merítek, nem könyvből tanítok. Több mint húsz éven át voltam profi játékos és egy sikeres német válogatott tagja. Mindig voltak sztárjátékosaink, de nem miattuk nyertünk. Nemcsak csapat voltunk, de jóbarátok is. Számomra ez akkor is fontos volt és most is az. Sokszor játszottunk olyan együttes ellen, amely egyénenként nálunk jobb játékosokból állt, mégis mi nyertünk. Azt hiszem azért, mert szerettük egymást, küzdöttünk egymásért. Olyan ez, mint egy munkahely, ahová örömmel megy be az ember dolgozni, s ezért hatékonyabb is a munkájában. Ezek a fiúk szerintem pontosan ezzel az örömmel jönnek edzeni, játszani, és ezért tudnak ilyen keményen dolgozni. Vannak nagy tehetségek, akik nem igazán közösségi emberek, miközben a szerényebb képességűeknek hatalmas a szívük, a lelkesedések. Utóbbiak gyakran többet tesznek hozzá a sikerhez, mint az előbbiek. Mindenkit meg kell becsülni a saját személyiségével, azt hiszem ez a titok.
− Ön szerint miben rejlik a Vasas akadémiai rendszerének erőssége?
Mindenképpen a tökéletes szervezettségében. A jól működő, pontos rendszer mindig fontos, de a fiatalok esetében különösen, hiszen támpontul szolgál a még nem teljesen stabil belső világuk ellensúlyozásához. Pasaréten ráadásul Zalán, Zoltán és Harald nagyon pontosan tudja mit kell csinálnia, a döntéseik mindig megalapozottak, ezért nekem csak az edzésekkel kell foglalkoznom. Nagyon nagy dolog, hogy a munkámra fókuszálhatok. Zalán úgy dolgozik, szervez, mint egy gép, ő a rendszer agya.
− Hogyan tudja megfogalmazni a sikert az ön munkájában? Mennyire fontos az eredmény?
Egy akadémián minden egyes szezon után gyakorlatilag a tükörbe kell nézni. Az alapján kell értékelni az elvégzett munkát, hogy milyen irányban változtak a játékosok. Ha jobbak lettek, mint egy évvel korábban, akkor elégedettek lehetünk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert amióta együtt vagyunk, hatalmas fejlődésen mentek keresztül a srácok. De igazából az év végén jelenthetjük majd ki biztosan, hogy jó munkát végeztem velük, vagy sem.
− Milyennek tartja a magyar férfi kosárlabdázást?
Általánosságban és a Vasasnál is elmondható, hogy sok tehetséges játékos van, akikből nemzetközi szinten is profi lehetne. Ám ehhez támogatni, segíteni kell őket, és nem csak a pályán, de azon kívül is. Minden feltételnek adottnak kell lennie ahhoz, hogy befuthassanak. A sportág nemzetközi csúcsa olyan, mint egy hegy, alul széles, sokan akarnak a keskeny tetejére feljutni, de csak keveseknek sikerül. Ezzel tisztában kell lennie annak, aki oda igyekszik. Ahogy azzal is, hogy mindent a munkának kell alárendelnie a cél érdekében.
− Több mint egy éve él Budapesten, vannak már kedvenc helyei?
A Margitsziget a favoritom. Szívesen megyek ki futni, de sétálni is szeretek. Nagykovácsi, Budakeszi, Pilisszentkereszt gyönyörű helyek. De Dömös is tetszik, különösen azért, mert szeretek pecázni. Nagyon jól érzem magam Budapesten és a Vasas Akadémián, különben nem igyekeztem volna a szerződéshosszabbítással.