U10 – Hasznos meccsek

U11-es bajnokság – Budapesti terület 7. forduló, Magyar Zoltán vezetőedző beszámolója: 

 
Vasas Akadémia U10 – Keresztúri SE 66:25 (14:5,20:6,16:7,16:7)
 
Vasas: Balogh K. 19, Scal B. 12, Rapcsák 10, Matuz V. 9, Juhász-K. D. 8, Gauland B. 5, Pazar D. 2, Gereben B. 1, Bagdány Á.
 
Az első mérkőzésen a feldobástól kezdve végig domináltunk. Nagyszerű lendülettel játszott a csapat, kevés kosarat engedtünk az ellenfelünknek. Kicsit talán túl is pörögtünk ezen a mérkőzésen és elfáradtunk az élményszerű kosárlabdában.Gratulálok a srácoknak jó szellemben játszottunk végig.
 
Budapesti Honvéd SE/B – Vasas Akadémia U10 64:63 (20:4, 6:18, 3:6, 13:10, 10:17, 9:8)
 
A kezdésen meglátszott, hogy az előző mérkőzés kivett belőlünk sok energiát. A második negyedre ébredtünk fel, éreztük meg, hogy ez egy teljesen más mérkőzés. Nagyobb fokozatba kapcsolt a csapat és szépen elkezdtünk felzárkózni és a félidőre már csak 1 pont volt a hátrányunk. Innen következett az, ami minden utánpótlás edző álma egy éles szoros, izgalmakban gazdag pattanásig feszült mérkőzés. A 4. negyed vége előtt az utolsó fél percben 4 ponttal vezetett a Honvéd csapata, innen sikerült hosszabbításra menteni a mérkőzést. Az utolsó 5 perc is óriási izgalmakat tartogatott, 32másodperc volt a táblán amikor is 3 pont hátrányban voltunk. Itt egy oldalvonali bedobást és egy gyors labdaszerzést követően 11 másodperc alatt már mi vezettünk egy ponttal.
12 másodperccel a vége előtt a honvéd időkérését követően oldalvonalról dobták be a labdát. Nagyszerűen védekeztünk és meg is kaphattuk volna a labdát, de önnön hibánkon kívül az ellenfél dobott belőle kosarat.
Gratulálok a srácoknak, mert hatalmas erőtartalékot vettek elő magukból. Sajnos az elmúlt időszakban sokan betegek voltak, és a mai mérkőzés napján is többen lemondták, mert megbetegedtek. Innen is kívánok nekik mihamarabbi felépülést, és kívánom, hogy a következő forduló is ilyen izgalmakat tartogasson!