U11 – 1 győzelem, 1 vereség

U12-es bajnokság – Budapesti terület – 7. forduló, Róth Norbert & Mészáros Szonja edzők  beszámolója: 

Vasas Akadémia U11 – Kőbányai Darazsak/A  47-88 (15-29,13-13,12-16,7-30)

Vasas: Bajor Z. 17, Akbulut M. 9, Bozó R. 4, Németh M. 4, Nótás Cs. 3, Scal B. 3, Bucskó Z. 3, Bogdán N. 2, Balogh K. 2, Vaspál M. -, Roszik Á. –

Az utolsó előtti fordulót az idősebbek bajnokságában a két kőbányai csapat ellen játszottuk, az elsőt az U12/A csapatuk ellen. Sajnálatos módon Bogdán Noé térdsérülést szenvedett a mérkőzés elején, és egy másik megbetegedés végett 10 fős kerettel folytattuk a mérkőzést. Magassági előnyük miatt az egyéni védekezésre próbáltuk fektetni a hangsúlyt, legfőképpen a védőlepattanó szerzésre. A második negyedben így is sikerült ugyanannyi (13-13 pontot) szerezni mint az ellenfelünk, ami egy szuper eredmény. A lépést még tudta tartani a csere játékos nélkül játszó csapatunknak a harmadik negyedben is, ahol csak 4 ponttal dobott többet a Kőbánya. Sajnos a negyedik negyedre már nem sikerült tartanunk a lépést, és növelték a különbséget ellenfeleink.

Összességében küzdelmes első mérkőzés volt, ahol hatalmas energiákat fordított Bozó Rudolf védekezésre, Bajor Zétény és M. A. Poyraz támadásra, de a többi játékosunk is ügyesen küzdött a nagyobbak ellen.

Kőbányai Darazsak/B – Vasas Akadémia U11  48-86 (10-25,19-29,5-20,14-12)

Vasas: Bajor Z. 25, Bucskó Z. 16, Nótás Cs. 9, Akbulut M. 9, Németh M. 8, Balogh K. 6, Bozó R. 6, Vaspál M. 4, Scal B. 2,  Roszik Á. 1, Bogdán N. –

Második mérkőzésünket teljesen más szellemben kezdtük. Azt kértem a csapattól, hogy felejtsük el az előző meccset és teljesen új csapatként menjünk ki a pályára. Ezt sikerült is megvalósítaniuk, már az első negyedben lerohantuk a Kőbányát, jó támadó játékunknak köszönhetően.  A második negyedben sikerült felébrednie a Kőbányának is, viszont csapatunk most megállíthatatlan volt. Külön öröm, hogy a srácok teljesítették elsődleges célunkat, hogy 50 pont alatt dobjon ellenfelünk és ehhez nagyban hozzájárult Bucskó Zétény, Bozó Rudi és Scal Beni védekezése. Jó élmény volt végig nézni ezt a mérkőzést. Azonban új hét kezdődött, új céljaink vannak, mostantól ezekre koncetrálunk.

Hajrá Vasas!