U11 – Egyről a kettőre

U11-es bajnokság – Budapesti terület 7. forduló, Róth Norbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia U11 – Budapesti Honvéd  49-66 (8-19,19-20,10-19,12-8) 

Vasas: Haberland Á. 8, Bogdán N. 8, Nótás Cs. 7, Bozó R. 6, Scal B. 5, Bajor Z. 5, Vaspál M. 5, Nagy A. 2, Balogh K. 1, Rapcsák B. 1, Bucskó Z. 1, Nagy Á. –

A hetedik forduló első mérkőzését a Honvéd együttese ellen játszottuk. Sajnos megint kellett hozzá egy gyengébb első negyed, hogy felvegyük a meccs ritmusát, az ellenfél gyors kosaraival reagált az eladott labdáinkra. Kissé hullámzó volt a koncentráció az egyéni védekezésünkben a félidő után is, viszont az utolsó negyedre sikerült felpörögni és megnyerni a játékrészt. a szerzett pontjaink jól megoszlottak, bár két kulcsjátékosunk kevesebb kosarat szerzett a találkozón. Szeretném kiemelni Bozó Rudolfot hasznos védekezéséért, Haberland Ábelt és Bogdán Noét ügyes betöréseiért, illetve Nótás Csongort aki gyors ziccereivel eddigi legtöbb pontját szerezte a mérkőzésen. 

Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Úgy vélem, legközelebb meg van az esélyünk egy szorosabb mérkőzést játszani a Honvéddel.

Kőbányai Darazsak – Vasas Akadémia U11  64-71 (14-17,25-19,11-12,14-23)

Vasas: Bajor Z. 16, Haberland Á. 11, Bozó R. 9, Bogdán N. 7, Nagy Á. 6, Balogh K. 5, Vaspál M. 4, Bucskó Z. 4, Scal B. 3, Nagy A. 3, Nótás Cs. 2, Rapcsák B. 1

A második mérkőzés egészen más ritmust mutatott, mintha kicserélték volna a gyerekeket. Sebességet váltottunk védekezésben, több szerzett labdával és védő lepattanóval tudtunk többször felállt védelem ellen támadni. Egyedül a második negyed sikerült gyengébben a pontok szerint, a félidő után szoros játékrész következett. A második félidőben fej-fej mellett haladva mindkét csapat beleadott mindent. Végül a negyedik negyedben koncentráltak a fiaink a legjobban a védekezésre, ami eredményesnek bizonyult az utolsó 4 percben mi irányítottunk a mérkőzésen.

Szeretném kiemelni Bozó Rudolfot, Nagy Ádámot hasznos munkájukért védekezésben, amihez 9 és 6 pontot is szereztek, Haberland Ábelt technikás betöréseiért, Bajor Zétényt eredményes (16 pont) munkájáért támadásban. Ami viszont a legfontosabb, hogy az első mérkőzésről a másodikra tudott változtatni a csapat egyéni védekezésben, odafigyeléssel javítani az apróbb egyéni hibákon, ami egy nagyszerű végjátékot eredményezett. Szeretném megköszönni a Honvédos játékosoknak a szurkolást és a gratulációt, sportszerű dolognak tartom, továbbá nagyszerű hangulatot varázsoltak a terembe.

Nincs hiányérzetem a hétvége után, mert ügyesen korrigáltak a gyerekek a második meccsre, ami kiváló sport értékkel bírt, jó élmény volt számunkra edzők számára is, köszönöm!