U11 – Nem sikerült a vége

U11-es bajnokság – Budapesti terület – 8. forduló, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója: 

Vasas Akadémia U11 –  MAFC Grosics  48-99 (12-21,22-26,9-28,5-24)

Vasas: Kelényi 15, Gauland 11, Méhes 5, Pap 4, Lévai 3, Juhász-Kelly 3, Takács 3, Bagdány 2, Kendelényi 2, Nyúl-Zákányi, Matuz, Horváth

Pontosan tudtuk mit várhatunk a MAFC-tól, hiszen idén a legtöbb fordulóban játszottunk velük. Az első félidőben talán az idei legjobb játékunkat mutattuk ellenük, 10 pont körül volt a különbség a félidőig. Ezután a harmadik negyed nem sikerült, pedig tisztában voltunk vele, hogy talán a mérkőzés legfontosabb része lesz. Így is lett, 10 perc alatt 20 ponttal nőtt a különbség. Ennek hatására lehajtott fejjel, motiválatlanul közlekedtünk a pályán, a legtöbben szinte feladták a mérkőzést, hiába volt a csapatnak feladata. A negyedik negyedben sem tudtunk szépíteni, és bár azt a célt, hogy 100 pontot ne kapjunk sikerült teljesíteni, a végén nagyon nagy szerencse kellett ehhez is. Gratulálok a Mafc csapatának, az U11-es korosztályban kiemelkedő játékerőt képviseltek idén. 

Kőbányai Darázslányok – Vasas Akadémia U11  56-54 (14-20, 17-17, 14-6, 11-11)

Vasas: Kelényi 13, Gauland 11, Matuz 8, Méhes 7, Bagdány 4, Nyúl-Zákányi 3, Horváth 3, Galavits 2, Lévai 1, Juhász-Kelly 1, Kendelényi 1, Takács

Egyből kezdtünk is a lányok ellen, az első negyedben kihasználtuk a gyorsaságunkat, és több indítás kosarat is dobtunk, kicsit felrázódtunk az első meccs után. A folytatásban kiegyenlített volt az eredmény, sajnos több könnyű kosarat kaptunk, támadásban pedig türelmetlenek voltunk. A harmadik negyed ismét döntő volt, megint belassultunk, nem tudtunk a feladatra koncentrálni úgy, ahogy kellett volna. A végjáték pedig kiélezettre sikeredett, de nem tudtunk már válaszolni, így egy kosárral kaptunk ki.

Gratulálok a lányoknak, sajnos nem sikerült győzelemmel zárnunk a szezont. Ennek ellenére dicséret illeti a srácokat is, akik végig dolgozták a szezont, és nagyot küzdöttek. 

Hajrá Vasas!