U12 – „B” csoportban folytatjuk

U12-es bajnokság – Budapesti terület – 3. forduló, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia U12 – Budapesti Honvéd SE/A 

52-59 (15-16,19-20,9-8,9-15)

Vasas: Borosnyai 11, Galavits 11, Szöllősi 7, Tompa 7, Bálint B. 5, Akbulut P. 3, Sborgi 3, Matuz 3, Klemencsics 2, Bori, Nagy, Ertl

Igyekeztünk megadni az alaphangot a mérkőzés elején, jó sebességgel és sok labda nélküli mozgással kezdtünk. Sajnos a helyzeteinkből tudtunk volna többet értékesíteni, annak ellenére, hogy szépen mozgattuk a labdát és mindenki játékba került, aki pályán volt. Az 1:1 elleni védekezésünk az előző fordulóhoz képes sokat javult, és a lepattanó szerzésben is előre léptünk, ennek köszönhetően végig meccsben voltunk, a vezetést azonban nem tudtuk a kezünkbe venni. A második félidőre sikerült kifárasztanunk a Honvédot, többnyire türelmesebben játszottunk, amiből meg voltak a helyzeteink.

Az utolsó 4 percig egy kosár volt a két csapat között, sajnos a kulcshelyzetekben adtunk el 2 labdát és kaptunk 2 kosarat, így hamar 7 pont lett a különbség. Az utolsó pillanatig egy csapatként küzdöttünk, de már nem tudtunk visszajönni. Sok pozitívum volt a meccsen amiből tudunk továbbmenni, a hibákból pedig tanulnunk kell. 

 

Csata Csillagok – Vasas Akadémia U12

 62-49 (11-9,23-13,16-14,12-13)

Vasas: Borosnyai 13, Bálint B. 8, Tompa 8, Galavits 6, Klemencsics 5, Szöllősi 5, Sborgi 2, Tar 1, Akbulut P. 1, Nagy, Bori, Radácsi-Josey,

A Csata ellen szintén jó meccs ígérkezett, idén először játszottunk a lányok ellen. Az agresszív emberfogásuk ellen kicsit elbizonytalanodtunk elsőre, ugyanakkor a védekezésben próbáltunk nem engedni, így nem volt pontgazdag az első negyed. A betöréseinkre, befutásainkra összezárt a védelem, nem volt könnyű dolgunk a trapézban. Az ebből jövő kiosztásokat és helyzeteket eleinte kevésbé vettük észre, védekezésben az ellenfelünk a kiugrásainkat kihasználta, és befutásokból sikerült helyzeteket alakítaniuk. A második félidőre maradt a különbség, érezhetően elfáradtunk, pontatlanabbul játszottunk, így két vereséggel a ’B’ csoportban folytatjuk a következő fordulóban. A célunk az lesz, hogy visszakerüljünk az ’A’ csoportba.