U12: Magabiztos játék

Fiú Serdülő Budapest Bajnokság B csoport, Palánk Bálint vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia u12 – Zsíros Akadémia Kőbánya 85-48 (15-16, 30-6, 17-10, 23-16)
Vasas: György 17, Sass -, Ondima 6, Csillag 4, Flanek 9, Bertényi T -, Balogh -, Hidvégi 7, Nagy A 15, Zsidek 6, Rosta 2, Hanzély 19.
 
Az első negyedben még mintha alacsonyabb fordulaton pörögtünk volna, a kőbányai fiúk magukhoz ragadták a kezdeményezést. Védekezésben még lemaradtunk, nem voltunk igazán élesek, támadásban pedig a helyzeteink megvoltak, de nem sikerült maradéktalanul értékesíteni őket. Ebben a negyedben még futottunk az eredmény után, és a több hiba miatt sokáig nem tudtunk közelebb jönni, viszont az ellenfél sem tudott nagyobb különbséget kialakítani. A második negyedtől aztán változott a játékunk, aktívabb védekezésünk könnyű kosarakhoz segített bennünket. Előbbre léptünk az ellenfél kulcsjátékosainak semlegesítésében is, a védekezéssel ebből a szempontból elégedett lehetek. Úgy éreztem, ahogy haladtunk előre a mérkőzés folyamán, egyre inkább őröltük fel ellenfelünket. Gratulálok a csapatnak!
 
Fotó: Bornyi Márton