U12 – Nagyot léptünk előre, kicsit hátra

U12-es bajnokság – Budapesti terület – 5. forduló, Kozma Norbert vezetőedző beszámolója:

Budapesti Honvéd SE/A – Vasas Akadémia U12   54-64 (10-19,20-17,9-14,15-14)

Vasas: Borosnyai S. 20, Szöllősi M. 18, Galavits L. 7, Akbulut M. 4, Gomes D. 4, Nagy N. 4, Pap D. 2, Szokolik G. 2, Sborgi D. 2, Skoumál G. 1, Matuz G. -, Bori N. –

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, épp olyan sebességgel, ahogyan szerettük volna. Támadásban és védekezésben egyaránt elég agresszívak voltunk, ennek eredményeképp 4 perc után 10-0-t mutatott az eredményjelző a javunkra. Szépen mozgott a labda, mindenki játékba tudott kerülni, és az első negyedben sikerült 10 ponton tartani ellenfelünket. A második játékrészben szintén nagyon akartunk védekezésben, de a lepattanókból nem tudtunk eleget összeszedni az ellenfél magasai ellen, és egy kicsit megilletődötten kezdtünk játszani. 3 perc után már csak 1 pont lett a különbség, ekkora sikerült kapcsolnunk, és ritmust váltanunk. Védekezésben is szigorítottunk, feltornáztuk a különbséget 8 pontra. Innentől már kiegyenlített volt a negyed, ahogy a félidei büntetők is, 6 pont előnnyel kezdtük a második félidőt.

A harmadik negyedben sikerült a különbséget 10 pont fölé növelnünk, és ezt tartanunk, végül pont két számjegyű különbséggel nyertünk. Le a kalappal, fontos győzelmet arattunk!

Vasas Akadémia U12 – Csata Csillagok  51-59 (11-12,18-19,6-6,16-22)

Vasas: Szöllősi M. 21, Borosnyai S. 15, Nagy N. 5, Akbulut M. 3, Gomes D. 2, Matuz G. 2, Bori N. 1, Galavits L. 1, Skoumál G. 1, Szokolik G. -, Sborgi D. -, Pap D. –

Egy meccsnyi pihenő után következett a Csata elleni mérkőzésünk, amit egészen máshogyan kezdtünk, mint az első találkozót. Bár a sebességünk hasonló maradt, nem tudtunk olyan szinten csapatként játszani, ahogy a Honvéd ellen tettük. Ezzel a saját dolgunkat nehezítettük meg, míg a védekezésünk rendben volt, támadásban emiatt nem tudtunk előnyt csinálni.

A második negyed épp ennek az ellenkezője volt, szépen kerestük egymást támadásban, de kellett 3 perc, hogy felébredjünk védekezésben. Ezután a büntetőkkel együtt visszajöttünk a mérkőzésbe, a második félidőben viszont hasonló nehézségek jöttek elő. Nem tudtuk elég hatékonyan játszani a játékunkat, túlerőltettük az egyéni akciókat, de ezekből nem tudtunk sok pontot szerezni. Vegyesen voltak szép megoldások és erőlködések, de nem tudtuk kezünkbe venni a vezetést.

A második meccs alapján lehet némi hiányérzetünk, de a fordulót tekintve elégedettek lehetünk. Mind védekezésben, mind támadásban nagyot léptünk előre az előző hetekben, és a korábbi fordulókhoz képest, jó volt látni, hogy az edzésen gyakoroltakat meccsen is meg tudjuk valósítani. Gratulálok a csapatnak!