U14/A – Meg kell tanulnunk nyerni

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Főtábla, 4. forduló, Dian Gergő edző beszámolója:


Vasas Akadémia/A – AKMÉ Körmendi Törpördögök 86-74 (27-19, 16-19, 16-20, 11-12)

Vasas: Szöllősi M. 24/9, Sborgi D. 16/9, Pap D. 10, Gomes D. 10, Tompa G. 9/6, Bálint A. 8, Galavits L. 4, Bajor Z. 3/3, Radácsi-Josey A. 2, Fuzik N. -, Mónus V. -, Szokolik G. –

A várakozásoknak megfelelően egy rendkívül kemény mérkőzéssel nyitottuk a 4. fordulót Körmenden, a hazai csapat ellen. Álomszerű kezdés után szépen lassan zárkózott fel ellenfelünk, a félidőnél pedig 5 pontos előnnyel fordulhattunk a szünetre. A következő két játékrész szörnyen hullámzó volt, rengeteg hibával játszottunk, ezért nem, hogy nem tudtunk magabiztos előnyt kiépíteni, de a körmendi fiúk többször is átvették a vezetést. Döntetlen állásnál kihagytuk a győzelmet érő ziccert, így a hosszabbításban kellett eldöntenünk a meccset.

Bár a bónusz játékrészben is sokat hibáztunk, elképesztő előrelépést mutattak a srácok mind támadásban, mind védekezésben, és – külön kiemelve – a kispadon is, szurkolásban. Ennek, és néhány igazán bátor/botor/tökös dobásnak köszönhetően végül 12 pontos győzelmet arattunk.

Meg kell tanulnunk nyerni – ebben pedig igazán hasznos volt ez a mérkőzés, amelynek az utolsó néhány perce és a hosszabbítása bizony aranyat ért. Gratulálunk a Körmendnek, további sok sikert nekik!

Vasas Akadémia/A – Zalkerámia ZTE KK U14/A 104-31 (24-7, 23-8, 26-7, 31-8)

Vasas: Bajor Z. 21/9, Radácsi-Josey A. 14, Szokolik G. 13/3, Pap D. 12, Gomes D. 11, Galavits L. 10, Fuzik N. 7, Sborgi D. 5/3, Mónus V. 4, Szöllősi M. 4, Tompa G. 3/3, Bálint A. –

A második mérkőzésen a Zalaegerszeg ellen hoztuk a kötelező győzelmet, ahol kicsit több játéklehetőséghez jutottak a fiatalabb serdülők is. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a szezon hátralévő szakaszához!

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vasas Akadémia/A 82-101 (29-21, 9-42, 19-20, 25-18)

Vasas: Radácsi-Josey A. 22, Gomes D. 17, Bálint A. 11/3, Galavits L. 11/3, Pap D. 10, Sborgi D. 7, Tompa G. 7/3, Szokolik G. 5, Bajor Z. 5, Szöllősi M. 4, Mónus V. 2, Fuzik N. –

A torna zárómeccse az általunk már jól ismert Zsíros Akadémia ellen zajlott. Talán emiatt is fordulhatott elő, hogy ellenfelünk sokkal jobban felpörgött a találkozóra. Bár végül szűk húsz ponttal kerekedtünk felül, a legjobb, amit a részünkről el lehet mondani a mérkőzésről, hogy senki nem sérült meg. Gratulálunk a Kőbányának a küzdésért, sok sikert nekik a továbbiakban!