Az országos döntő előtt bő egy hónappal leültünk a gyerekekkel beszélgetni. Megbeszélni, hogy ki, mit lát, ki, hogyan érzi, mik a reális esélyeink?
Így visszagondolva a gyerekek az évek során tökéletesen és reálisan látták az esélyeket. Legnagyobb ellenfelünknek a DKKA és Hódmezővásárhely csapatait tartották. Mindenki hitt benne, hogy ezeket a nehézségeket is meg tudjuk ugrani. Nagy lelkesedéssel és több hetes pontos precíz felkészüléssel alapoztunk a döntőre. Így bajnokként kimondhatjuk, hogy megérte. Megérte a sok-sok teremben eltöltött idő, a sok hegyi beszéd a rengeteg csapatépítő feladat. Összeért a csapat.
A döntőben minden úgy alakult, ahogyan előre elterveztük. Az első mérkőzésen a Sopron ellen egy erős kezdés volt a cél, ami az egész hétvégére megalapozza a formánkat. Sikerült is és még rengeteg energiánk maradt. A második mérkőzésen máris elért minket a holtpont, a fásultság. Nem egy látványos, szép mérkőzésen, de hoztuk a kötelezőt a Debrecen ellen. Maradt a legnehezebb feladat a csoportelsőségről döntő Fehérvár elleni mérkőzés. Végig kiélezett csatában, az utolsó percekben sikerült megnyerni a mérkőzést. Profi hozzáállással fegyelmezetten, csapatként nyertük meg a csoportot.
Az elődöntőben a már ismert MAFC csapatával játszottunk. A gyerekek magabiztosságáról mi sem árulkodik jobban, minthogy a mérkőzés előtt 10-12 pontos győzelmet jósoltak. 11 ponttal nyertünk.
A döntőben már csak azt kértem a srácoktól – hogy teljesítettük a célunk döntőt játszunk – innentől csak élvezzék a játékot. Élvezték, elhitték, és megnyerték! Az addig torna favoritjának számító Vásárhelyi Rakétákon nagy nyomás volt. Nekünk aznap már nem volt veszíteni valónk. Felszabadultan, hatalmas energiákat mozgósítva, érett kosárlabdázással tettük fel a pontot sokévi munkánk tetejére. Gratulálok, mindenkinek! Szülőnek, kollégának, gyereknek, barátnak, akik hittek bennünk és segítették a munkánkat! Szép volt fiúk!