U14/A – Egy sima, egy fordított

Nemzeti Serdülő Bajnokság Főtábla A csoport, Alapszakasz, Márkus Attila vezetőedző beszámolója: 

Vasas Akadémia/A – Szombathelyi Sportiskola KA/A  58-44 (19-7,6-15,12-10,21-12)

Vasas: Müller M. 15/6, Halasy Ö. 14, Kiss B. 8, Maszlag T. 6, Zöldi P. 5/3, Kovács L. 4, Reményi B. 4, Szöllősi B. 2, Imre M. -, Korompay H. -, Rajna K. -, Elek D. –

Szokásunkhoz híven jó intenzitással kezdtük a mérkőzést. Az első negyedet a labdaszerzések és könnyű kosarak mellett a kihagyott helyzetek is meghatározták. Az összpontosítás teljes hiánya a második negyedben érvényesült igazán, amely során a szezon eddigi leggyengébb 10 percét produkálta a csapat. Ellenfelünk lényegében a saját játékunkkal leckéztetett, amelyre ütőképes válasz egyetlen játékosunk részéről sem érkezett. Az ellenfél behúzódó védekezését ebben a periódusban sem egyénileg, sem csapatszinten nem tudtuk megbontani, erőltetett próbálkozásaink hatástalannak bizonyultak. A harmadik negyed – akár csak a félidő – szoros eredményt hozott, de valamelyest sikerült visszatalálni a helyes útra. A záró negyedben sikerült kellő összpontosítással és kiugró egyéni teljesítmények révén egy olyan előnyt kidolgozni, amellyel egy saját magunk számára körülményessé tett mérkőzést sikerült megnyerni. 

Vasas Akadémia/A – Nyíregyházi Sportcentrum  142-17 (33-5,45-5,37-3,27-4)

Vasas: Halasy Ö. 22, Zöldi P. 20/12, Korompay H. 17, Imre M. 16, Reményi B. 15/3, Kiss B. 12, Kovács L. 11/3, Müller M. 9, Rajna K. 6, Elek D. 6, Maszlag T. 4, Szöllősi B. 4

Nyíregyházi ellenfelünkkel az idei szezon során már harmadik alkalommal játszottunk. Az már a korábbi mérkőzések során is bebizonyosodott, hogy a két csapat között jelentős a különbség technikai és taktikai szinten is. Ennek megfelelően papírforma győzelem született. A két mérkőzés közötti minimális szünet ellenére a játékosok kellő energiával és elszántsággal dolgoztak a mérkőzés végéig. A meglehetősen fizikális első mérkőzést követően örömteli, hogy minden játékos eredményes tudott lenni.

Összegezve: Már nem az első olyan alkalom az idény során, amikor nem sikerül megugrani a saját szempontrendszerünk szerinti színvonalat a játékban. Olyan érthetetlen hullámvölgyeket produkálunk, amelyek egyre inkább veszélyeztetik a csapat hosszútávú eredményességét és sikerességét. A győzelmeken túl a hétvégével kapcsolatos egyetlen említésre méltó pozitívum, hogy kulcsjátékosaink – saját hibáink következtében – megmutathatták milyen teljesítményre képesek nyomás alatt. 

 

Hajrá Vasas!