U14/A: Jó csapatokat vertünk meg magabiztosan

Nemzeti Serdülő Bajnokság, Országos Főtábla, 2. forduló, Nagy Zoltán vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia A – PVSK Panthers A 83-51 (29-12,14-19,19-5,21-15)

Legjobb dobók: Pleesz 16, Koloszár 14, Deiana 11, Tóth V. 10

Nehezen kezdődött számunkra a pécsi forduló, ugyanis a csapatunkat szállító busz Százhalombattánál felmondta a szolgálatot. Rövid várakozás után azonban a szülők a segítségünkre siettek, és így egy rövidebb csúszással (20perc) el tudtuk kezdeni az első találkozót. Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket a rendezők és az ellenfél türelméért és megértéséért, illetve a szülők segítségéért.

A megpróbáltatások sajnos folytatódtak, ugyanis Cseh Boti már az első negyed 3. percében megsérült, így a fordulón végig nélkülöznünk kellett.

A PVSK ellen nagy arányú győzelem született, annak ellenére, hogy csapatunk nagyon sok hibával játszott, 28 labdát eladva. A mérkőzésen mindenki sok játékidőt kapott. Kiemelendő Sergio 29 és Pleesz Ádi 26 VAL-ja 19, illetve 16 perc alatt.

 

Kosárlabda Akadémia Pécs A – Vasas Akadémia A 60-89 (17-16, 13-26, 16-22, 14-25)

Legjobb dobók: Pleesz 20, Tóth V. 19, Tóth B. 14.

A második meccset jobb játékkal egy jobb csapat ellen sikerült hasonlóan nagy arányban nyernünk. A gyengébb első negyed után ezúttal a második ötösünk révén tudtunk ellépni. A Pécs agilis és jól 1-1-ező játékosai sok problémát okoztak, de a második félidőre feljavult a csapatvédekezésünk, Jámbor Marci (11 védőlepattanó, 4 blokk) vezetésével remekül zártunk össze hátul.

Pleesz Ádám ezúttal is szép kosarakkal vezette a csapatot (20pont), mellette Tóth Vili idei legjobb meccsét hozta (19 pont, 11 lepattanó).

 

Vasas Akadémia A – Szombathelyi Sportiskola KA 52-44 (20-8, 11-14, 15-13, 6-9)

Legjobb dobók: Pleesz 14, Jámbor 11, Tóth B. 10.

Vasárnap következhetett a két veretlen csapat csatája. Ezúttal mi kezdtük jobban a mérkőzés, mindössze 8 pontot engedve a Falcónak. A második negyedben ismét növelni tudtuk az előnyünket, de sok figyelmetlenséget elkövetve, elpuskáztuk a lehetőséget, hogy egy nagyobb arányú vezetéssel forduljunk. A negyedik negyedben a szervezetten játszó Szombathely remekül zárt össze hátul, ami ellen csapatunk tanácstalanul támadott, ismét szorossá vált a találkozó. 2 perccel a vége előtt egy időkérést követően ismét megrázta magát a csapatunk és 3 kosárral bebiztosította a győzelmet.

Összességében hasznos meccs tapasztalatokkal gazdagodtunk, jó csapatokat tudtunk megverni, magabiztosan. Több jó egyéni teljesítmény mellett kirajzolódtak legnagyobb hiányosságaink (pl. 3 mérkőzésen 77 eladott labda; 1-1 védése), amiken még többet kell dolgoznunk.

Hajrá Vasas! 

Fotó: Bornyi Márton