U14/B: Kezdjük felismerni a bennünk rejlő erőt!

Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság, Alapszakasz 2. forduló, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia “B” – Gödi SE  84-72 (10-19, 34-12, 22-22, 18-19)

Vasas: Sárik-Veress M. 21, Váradi Á. 14, Sávolt Á. 13, Bucskó Z. 9, Klötzl F. 8, Kiss-Leizer G. 6, Ménesi M. 6, Gerlits A. 3, Győry B. 1, Kozári G. 1,  Kiss-Luczai B. 2.

 

Mivel az első mérkőzésünk -sajnos ellenfél hiányában- nem került megrendezésre-, így egy        20 – 0-s győzelemmel a tarsolyunkban várhattuk a Gödi SE csapata elleni “visszavágót”. Az első fordulóban találkoztunk velük korábban, ahol egy nagyon izgalmas mérkőzésen, sajnos még nem sikerült két vállra fektetnünk őket.

A mérkőzés hasonlóan alakult mint korábban, azonban a második negyedben sikerült nagyon hatékony megvalósítanunk, amit elterveztünk. A 9 pontos hátrányunkat, 13 pontos előnnyé varázsoltuk. Nagyon jó felfogásban védekeztünk ekkor, valamint rendre jól fejeztük be a szerzett labdákból kialakult gyorsindításainkat. Ez a negyed volt a kulcsa a mérkőzésnek, remekül megmutatta, hogy mire is képesek a fiúk.

A harmadik negyedben kiegyenlített csata folyt, az ellenfélnek is sikerült kicsit visszakapaszkodni a mérkőzésbe, de nem hagytuk magunkat. Szépen alakítottuk a helyzeteinket, tudatosan hoztuk játékba a palánk alatti embereinket, akik sikerrel alkalmazták az edzésen gyakorolt technikákat. Biztos előnnyel fordulhattunk az utolsó negyedre.

Nem változott sokat a mérkőzés képe ebben a negyedben sem. Keményen védekeztünk és próbáltunk, minél asszertívebben mozogni a pályán. Ezzel megszereztük a második győzelmünket is, ami lehetőséget biztosít a számunkra, hogy újra bizonyíthassunk a “B” csoport erősebb csapatai ellen. Gratulálok a fiúknak az edzéseken elvégzett, fáradtságot nem ismerő, kemény munkájukhoz és örülünk az elért eredményüknek!

Fotó: Bornyi Márton