U16/B – Félig jól bírtuk

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Alapszakasz, „C” csoport, Dian Gergő vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia/B – NYSC-NYKK 55-88 (12-16, 19-21, 14-28, 10-23)

Vasas: Gauland B. 15/6, Lisztóczki M. 9, Fülöp M. 8, Temesvári K. 7/3, Don Á. 6, Bató D. 4, András N. 3, András Á. 3/3, Kendelényi L. -, Hardenbergh M. -, Takács F. –

Kis szünet után folytattuk a szereplést U16/B csapatunkkal az Országos Főtábla “C” csoportjának harmadik fordulójában, ezúttal hazai pályán fogadtuk a NYSC-NYKK együttesét. 

Fizikálisabb ellenfelünk agresszívan kezdte a mérkőzést, letámadásukat többször nem oldottuk meg jól, így sok eladott labda jellemezte az első negyedet, ennek ellenére jól tudtuk tartani magunkat, köszönhetően a jó lepattanózásunknak is. Bár a második félidőben valamelyest feljavultunk támadásban, védekezésben nem sikerült lassítanunk a nyíregyházi fiúkat, így húsz perc után 6 pontos hátránnyal mentünk az öltözőbe. 

A szünet után azonban nem tudtunk új lendületet venni, érezhetően sok energiát vett ki az első félidő, ami után egy 15-4-es öt percet produkáltak vendégeink. Ezt követően egyre több hiba követte minden jó megoldásunkat, így az olló folyamatosan nyílt, végül pedig egy tisztes helytállás után 55-88-as arányban szenvedtünk vereséget. Köszönjük a Nyíregyházának a játékot, sok sikert nekik a továbbiakban!

A számszerű eredményt látva lehet bennünk hiányérzet, azonban a fejlesztés vonatkozásában hasznos mérkőzésen vagyunk túl. A fiúk szépen lépegetnek előre, dolgozunk tovább! Hajrá Vasas!