U16: A cserepadunk ma sokat tett a győzelemért

Nemzeti Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság, alapszakasz, 7. forduló, Sárosi Bulcsú vezetőedző beszámolója:

Kiss Lenke KS – Vasas Akadémia/A 61:75 (14:14, 26:26, 10:20, 11:15)

Vasas Akadémia: Gászner 8, RADICS 21, Horváth H. 4, SCHAFAREK 14/3, KELEMEN 9/3.

Csere: Konta 3/3, TITTMANN 5/3, Honti B. 6/3, Bartha Zs., LAKATOS M. 5.

 
A tabellán előttünk álló, ebben a szezonban még csak egy vereséget (Debrecen idegenben) számláló KLKS otthonába látogattunk. Ellenfelünknek mindenképpen jár a kalaplengetés, hiszen hosszú évek alatt jó szerkezetű, erős csapatot építettek.
 
Mai első harcunkat a budapesti közlekedéssel vívtuk meg. Pasarétről Újpestre érni majd annyi, volt, mint ha leutaztunk volna Szolnokra. Talán emiatt kezdtünk egy kicsit lassabban és igazi tűz nélkül. Magasaink (Honti és Kelemen) triplái miatt azért nem szakadtunk le vészesen, és ahogy egyre harcosabbak lettünk, megérkeztünk a mérkőzésbe. Ebben nagy szerepe volt a kispadunknak.

A fordulás után Radics Gerzson percei következtek, vezetésével 10-0-át futottunk és a mérkőzés irányítása is a kezünkbe került.

A záró negyed közepén Konta Zalán hármasával 14 pont lett az előnyünk, s bár több felzárkózási kísérlete volt még a hazaiaknak, sikerült rendre visszaverni azokat.

Nem ez volt életünk legjobbja, de nagyot küzdöttünk és az eladott labdáink száma is megállt tíznél, ami már önmagában is egy szép siker.

A cserepadunk ma sokat tett a győzelemért és mindenképpen meg kell említenünk erőnléti edzőnk, Ujhelyi Gyula nevét is, hiszen – annak ellenére – hogy ma kevesebbet forogtunk a szokásosnál, fizikálisan sokkal jobban bírtuk a tempót mint ellenfelünk, akit lepattanózásban is felülmúltunk a második félidőben.

Fotó: Bornyi Márton