U16/A – Nagyot harcoltunk a győzelemért

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Rájátszás, Katona Róbert vezetőedző beszámolója:

Vasas Akadémia/A – Atom City-Atomerőmű SE U16/A 71-70 (9-18, 19-15, 26-24, 17-13)

Vasas: Kiss-Leizer G. 20, Váradi Á. 13, Vajda Z. 7/3, Sávolt Á. 7, Bartos G. 7, Rosta P. 7/6, Szabó S. 6, Hanzély V. 4, Bucskó Z., Guttmann B., Kiss-Luczai B. -, Nagy A. 

Múlt héten vasárnap, a paksi együttes csapatát fogadtuk. Ellenfelünk mindösszesen két vereséget szenvedett a “B” csoport küzdelmei során, így számunkra remek kihívást jelentettek. Eddigi találkozásaink alkalmával rendre előfordult, hogy teret engedtünk ellenfelünk tehetséges játékosainak, akik ezt nagy örömmel és lendülettel ki is használták. A célunk az volt, hogy a saját játékunkat játszva, ellenfelünknek kelljen alkalmazkodnia a csapatunkhoz. 

 

Az első negyedben, mind a két csapaton érződött némi idegesség, ami érződött a befejezéseken. Már a harmadik percben jártunk, amikor megszületett az első kosár paksi oldalról. A jó védekezéseink és a zavart dobások ellenére, ellenfelünk második szándékból, elsősorban a támadólepattanókból szerezte a kosarait. Az időkérést követően szigorítottunk a védekezésünkön és elkezdtünk mi is kosárlabdázni. A második negyedben többször sikerült egalizálnunk a meccset, de a vezetést sajnos nem tudtuk megszerezni, mivel a negyed utolsó percében egy pillanatra lankadt csak a figyelem és máris újra öt ponttal ellépett ellenfelünk egy hárompontosnak és két büntetőnek köszönhetően. A harmadik negyedben is elsősorban ellenfelünk próbált meg leszakítani magáról bennünket, de kemény védekezésünkkel és helyenként szemet gyönyörködtető támadásokkal, végig ott loholtunk mögöttük és nem hagytuk magunkat. A negyed végére újra egalizáltuk az állást. A negyedik negyedben is folytattuk szisztematikus játékunkat és a 38. percre már 7 ponttal is vezettünk. A következő percben ellenfelünk pillanatok alatt 1 pontra zárkózott, köszönhetően a kapkodásnak és az ebből meghozott döntéseinknek. A végjáték nagy izgalmat hozott, a 2+1-es akciónkra egy palánkos hármassal válaszolt ellenfelünk. Majd egy jó védekezésünket követő vitatható kizárásnál, foult-ot ítélt a játékvezető. Az ezt követő büntetők kimaradtak így a győzelem a miénk lett. Nagyon sok tanulságot kaptunk ebből a mérkőzésből, ami hatalmas segítség a fejlődésünkben. Amint megértjük és elfogadjuk a saját felelősségünket a pályán hozott döntéseinkért, akkor újra szintet léphetünk csapatként. Nagy örömmel újra gratulálhatok a Vasas fiúknak, nagyot küzdöttek! Igazi csapat győzelmet sikerült aratnunk!