U16/A – Pontosabban kell játszanunk

Nemzeti Fiú Kadet Bajnokság, Katona Róbert vezetőedző beszámolója: 

Vasas Akadémia/ASZEDEÁK/A 69-41 (21-11, 18-17, 15-8, 15-5)

 Vasas: Váradi Á. 14, Szabó S. 10/6, Kiss-Leizer G. 8, Ménesi M. 6, Bartos G. 6/3, Vajda Z. 5, Gerlits A. 5, Rosta P. 4, Sávolt Á. 4, Nagy A. 3/3, Kiss-Luczai B. 2, Bucskó Z. 2.

Előző hétvégén szerettük volna ott folytatni a szereplésünket, ahol a Szombathelyi SI KA/A csapata ellen abbahagytuk. Ehhez pedig a SZEDEÁK/A csapatát kellett két vállra fektetnünk.

 Az első negyedet rögtön egy kidolgozott helyzettel indítottuk, de nem sikerült értékesítenünk a helyzetet. A szegedi csapat pedig rögtön egy 2+1-es kosárral válaszolt. Ezt követően fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel egészen a negyed közepéig, ahol – első sorban védekezésben – begyújtottuk a rakétáinkat és egy 10-0-ás rohamot indítottunk. Ennek köszönhetően 10 ponttal sikerült is ellépnünk. A második negyedben próbált kapaszkodni a vendég csapat, de nekünk is megvoltak a válaszaink a próbálkozásaikra, így egy kiegyenlített második negyedet produkáltunk. A második félidőben tovább javult a csapat védekezésünk intenzitása, aminek köszönhetően tovább tudtuk növelni az előnyünket. A mérkőzést végig kézben tartva és kontrollálva, sikerült  meg is szereznünk a második hazai győzelmünket. A sikert némileg árnyalja, hogy ezen a napon nem sikerült megfelelően megbecsülnünk a labdát, mivel 29  labdát adtunk el, amit elsősorban magunknak köszönhetünk. Azonban ezt remekül kompenzálta a 18 gólpasszunk és az 57 lepattanó (ebből 19 támadó), amit sikerült összeszednünk. Csapatként jól teljesítettünk, de tovább kell csiszolni a játékunkat. Gratulálok a csapatnak!