U18: Elő-Szilveszter

Nemzeti Fiú Junior Kiemelt Bajnokság nyugati csoport, Faragó Péter vezetőedző beszámolója:

FALCO VE KC – Vasas Akadémia  73-78  (20-22, 26-19, 13-22, 14-15)

Vasas: MEZŐDI 19, Horváth 2, Radics 14, Veres 6/6, Bartha 8.

Cserék: GÁSZNER 9/3, JENEI 20/3, Hanzély-, Honti-.

A mérkőzés előtt már másfél órával megérkeztünk a mérkőzés helyszínére. Egy öltözőben maradtam a srácokkal és mialatt csináltam a dolgom, fél füllel hallgattam a történeteiket amiket egymásnak mondtak. Jó hangulat és nevetés volt ez az óra. A meccs előtt fél órával mehettünk fel  a terembe. Ekkor megtörtem kissé a jó hangulatot és koncentrációt és odafigyelést kértem. A harmadik olyan mérkőzésünk volt ez idegenben, ahol az ellenfél az utolsó szalmaszálba kapaszkodva kellett, hogy játszon ellenünk hogy tartsák négy közé jutási esélyeiket. Az első negyed kimondottan jó ütemben kezdődött. A FALCO agresszívan, kevés pick and rollal, főleg a befutásokra és hátsó zárásokra építve próbált játszani, mi pedig egész pályás letámadással megnehezíteni ezt, sok 1:1 elleni és labdás 2:2 játékkal. Mondhatni, stílusok találkozása volt ez a negyed. Kissé sok eladott labda csúszott a létszámfölényes indításainkba és a negyed végén 6 pontos előnyünkből csináltunk 20 másodperc alatt 2 pontos előnyt a figyelmetlenségünk miatt. A második negyed alcíme akár “ A nagy kergetőzés” is lehetne. Minden be és kifutásról egy ütemben lemaradtunk, a kommunikáció teljes hiányában pedig iskolakosarakat kaptunk. Ekkor tőlünk kissé szokatlanul, de eredményesen palánk alól Bartha tartotta a csapatot, Radics és Meződi pedig 1:1 ellen eredményesen bontottak. Ennek a negyednek a derekán két triplával elhúzott a FALCO amely előnyük meg is maradt. 26-19-re nyerte a hazai csapat ezt a negyedet úgy, hogy 26-12 után csináltunk Jenei közreműködésével egy 7-0 futást amivel szépítettünk a negyed végén. A szünetben szerintem mindenkiben realizálódott hogy akár ki is kaphatunk és akár nagyobb különbséggel is. Oldódni látszott a görcsösség és védekezésünk is működni kezdett, megtettük azokat a plusz lépéseket és megint, mint már oly sokszor az idényben alacsony szerkezetre váltottunk. 2-12-es futással azonnal megfordítottuk a meccset és innen már nem is engedtük ki. Rendkívül eredményesen bontottuk a védelmet és járattuk a labdát. A negyed közepén egy indításnál Meződit ütötték le sportszerűtlenül, mely sima fault lett, majd vérző és valószínűleg törött orral hagyta el a pályát. Meg kell jegyezzek itt egy történetet. “ Bezzeg az én időmben rovat következik”: Az én időmben, de szerintem máséban is , egy ilyen eset után, ha látom hogy a csapattársamat így leütik, akkor biztos az elkövetőre nehéz percek vártak volna a maradék időben, maradjunk annyiban. A csapat okosan és feltüzelve, játékkal is reagált a történtekre de meg is zavart ez kissé minket, zárkózott a FALCO ránk. A negyedik negyed kiegyenlített játékot hozott, az ellenfél legjobbját is sikerült megfogni időnként már és említett védekezésünk tovább szigorodott. Posztjaimban nagyon sokat nem szoktam kimondottan szakmai szempontokkal foglalkozni, mert aki olvassa úgysem kíváncsi erre, inkább a meccs történetét szeretné hallani, most mégis kicsit megteszem. Letámadásunk alkalmával a héten gyakoroltuk hogy a FALCO press break játéka ( letámadás elleni labdafelhozatal) a gyors oldalvonal melletti passzokra épül, majd középen sprintben befutásra. Ezeket a második félidőben szinte teljesen sikerült elvenni és vagy deny ( megelőzés) pozícióba érkezni. Felállt védelem ellen pedig maradt az 1:1 bontás nekik, amire jól reagáltunk. Támadó oldalon pedig a végén Jenei jó játéka mellett Radics büntetők és egy clutch( mérkőzést döntően befolyásoló) tripla is kellett Gásznertől.

Külön hasábban említeném meg Szilveszter sofőrünket, aki minden alkalommal visz minket az idegenbeli mérkőzésekre és túrákra. Az ő vele megtett utakon veretlen a csapat az idei szezonban, így kértem tőle hogy a szombati meccs előtt is találkozzunk fent a dombon Pasaréten és az ajtóig hozzon le minket 100 méteren keresztül hogy erre a meccsre is Ő hozzon minket. Ezúton is köszönöm a munkáját, amit a srácokért tesz.

Azt gondolom, hogy egy nagyon fontos és nehéz meccset nyertünk meg, már nem először a szezonban, gratuláció és dicséret jár a csapatnak, néhol már egész szépen látszik mit szeretnénk játszani. Gratulálok a FALCONAK és Svajda Gábornak is, mint minden évben, most is remek csapatot hoz össze.

Fotó: Bornyi Márton