U18 – Fontos győzelem az országos döntőbe kerülés útján

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Rájátszás, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia – MAFC  65-47 (20-11, 16-9, 16-15, 13-12)
 
Vasas: Várszegi Á. 16/12, Cseh B. 15/3, Pleesz Á. 13, Bérces D. 8, Pleesz G. 6, Kiss-Leizer G. 3, Szilágyi Á. 2, Lugossy Á. 2, Bartha Sz. -, Rosta P. -, Deiana S. –
 
A következő mérkőzésünket a Mafc csapata ellen játszottuk, tudtuk, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, ennek megfelelően nagy intenzitással kezdtük az első negyedet, viszont a gyűrű közelében nem voltunk elég pontosak, de a jó védekezésünk és támadó lepattanózásunknak köszönhetően a negyed végére sikerült 9 pontos vezetést kialakítani. A második negyedet jobban kezdte a vendég csapat egy 9-2 es rohanással kettő pontra zárkóztak, de erre a csapat felkeményítette a védekezését és 14-0s rohammal zártuk le a nagyedet így a félidőben 16 ponttal vezettünk. A harmadik negyedben változó volt a játék képe, de megtartottuk az előnyünket. A negyedik negyed hasonlóan telt, mint a harmadik, mindkét negyedet egy ponttal nyertük, így állt be a 18 pontos győzelem. A jó védekezésünknek köszönhetően csak 47 pontot dobott ellenfelünknek.