U18 – Nagyszerű védekezéssel tartottuk 52 ponton a Sopront

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Rájátszás, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia – Soproni SI KA SKC/A  61-52 (15-16, 18-7, 18-19, 10-10)
 
Vasas: Cseh B. 14, Pleesz Á. 13, Major B. 12/6, Bérces D. 9/3, Várszegi Á. 7/3, Tóth B. 4, Lugossy Á. 2, Kiss-Leizer G. -, Váradi Á. -, Bartha Sz. -, Rosta P. -, Lenkó V. –
 
A mostani mérkőzést a Sopron csapata ellen játszottuk. A Sopron egy jó csapat ezért tudtuk, hogy mindent meg kell tennünk ha győzni akarunk. A meccs elejét egészen jól kezdtük, aminek köszönhetően vezetést is szereztünk a meccs korai perceiben. Az első negyed végén könnyű ziccereket engedtünk az ellenfelünknek, ami miatt 1 pontos hátrányban fejeztük be a negyedet. A második negyedben ismét jól játszottunk és a jó védekezésünk miatt az ellenfél csak 7 pontot tudott szerezni ebben a játékrészben. A második félidőt kiválóan kezdte a csapat, aminek köszönhetően a harmadik negyed 4. percében már 17 pontos volt az előnyünk. A Sopronnak sikerült távoli dobásokat értékesítenie így sikerült csökkenteniük a lemaradásukat. Az utolsó játékrészben mindkét csapat egyaránt 10-10 pontot szerzett így a végén 61-52 re megnyertük a meccset. Összeségébén a jó védekezésünk vezetett minket a győzelemehez. Természetesen voltak hibák amiken dolgozni fogunk, de a győzelmet sikerült megszereznünk amihez gratulálok a csapatnak.