U18 – Nem tudtunk javítani a rossz kezdés után

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság, Rájátszás, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

 
NKA Pécs/A – Vasas Akadémia  73-51 (23-6, 21-16, 15–12, 14-17)
 
Vasas: Cseh B. 16, Pleesz Á. 10, Major B. 7, Bérces D. 6, Várszegi Á. 4, Bartha Sz. 4, Lenkó V. 2, Tóth B. 2, Deiana S. -, Szilágyi Á. –
 
Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az első negyedben csak 6 pontot tudtunk szerezni. Sokszor még rádobásig sem jutottunk el az eladott labdáink miatt. Ennek ellenére, azért voltak könnyű dobásaink, de ezeknek is csak a kis százalékát tudtuk érvényesíteni. A gyenge támadásnál nagyobb probléma volt az, hogy 23 pontot kaptunk. Sok hibánk volt védekezésben, könnyű dobásokat engedtünk a Pécs csapatának, akik éltek is a lehetőséggel. A hátralévő három negyedben elég jól tartottuk magunkat (az utolsót meg is nyertük). Most megtapasztaltuk, hogy milyen egy keményen védekező csapat ellen támadni, ezért a későbbiekben ezt edzéseken fejlesztenünk kell. A Pécs csapata az elejétől kezdve jó ritmusban játszott, főleg az első negyedben, ezért könnyű pontokat szereztek. Ennek ellenére nekünk nem volt egy könnyű dobásunk vagy ziccerünk. Ennek a kombinációnak köszönhetően alakult ki ez a különbség félidőre és maradt meg egész meccsen.