U20 – Győzelem egy nagyon jó ellenfél ellen

Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója: 

 
TF-BP U20 – Vasas Akadémia U20  71-84 (16-27, 18-18, 21-23, 16-16)
 
Vasas: Kódor T. 15, Horváth B. 12, Major B. 12/3, Gászner F. 11, Cseh B. 11, Várszegi Á. 9/3, Szilágyi Á. 6/3, Tóth B. 4, Bartha Sz. 2, Filipovic I. 2, Lakatos M. –
 
Következő mérkőzésünket a TF Budapest ellen játszottuk. Habár az első összecsapást nagy különbséggel sikerült megnyernünk tudtuk, hogy akkor több fontos játékos nélkül állt fel ellenünk a TF. Ezért az első perctől kezdve meg akartuk mutatni, hogy így is le tudjuk őket verni. Jól indult számunkra a mérkőzés és az első játékrész végére sikerült egy 11 pontos előnyre szert tennünk (16-27). Sok könnyű helyzetünk adódott a palán alatt (második szándékból is) és ezek értékesítésével sikerült meglépnünk ellenfelünktől. A második negyed végére kicsit megromlott a védekezésünk és emiatt nem tudtuk tovább növelni előnyünket. A fordulást követően a TF csapat nagyobb tűzzel jött vissza a pályára, emiatt egy borzalmas negyedkezdést tudhattunk magunk mögött. Egy gyors időkérés után visszaszereztük a mérkőzés irányítását és végül győztesen jöttünk ki a negyed végére. Az utolsó negyedben gyors dobáskiválasztást kényszerített ki a TF, ezért rendre rossz döntéseket hoztunk, de ellenfelünk nem tudott feljebb zárkózni és végül 13 ponttal sikerült megint győzelmet aratnunk. Egy nagyon jó meccsen sikerült nyernünk, a TF egy pillanatra sem adta fel és végig nagy küzdelem volt.