U20 – Jó csapatjáték

Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia U20 – CKE U20  94-55 (27-16, 21-10, 20-12, 26-17)
 
Vasas: Szabó D. 21/9, Ménesi M. 16, Gerlits A. 12, Szabó S. 12/6, Bartha Sz. 7/3, Bérces D. 7/3, Békési V. 5, Sárik-Veress M. 5/3, Szilágyi Á. 5/3, Tsengiwe Y. 4,
 
Október 28.-án hazai pályán került megrendezésre a következő U20-as mérkőzésünk a Cegléd csapata ellen. A meccs kezdetétől igyekeztünk végrehajtani edzőnk utasításait, mind védekezésben, mind támadásban. Az első játékrészben agresszív védekezésünknek köszönhetően sok könnyű kosarat tudtunk szerezni, így már 11 pontos előnyre tettünk szert. A második negyedben sok ki nem kényszerített hibánk volt, ebből kifolyólag 5 eladott labdánk volt ebben a negyedben, de még így is 22 pontos vezetéssel mehettünk az öltözőbe. A nagyszünet után ott folytattuk ahol abbahagytuk, bár támadásban kissé vissza esett a kreativitásunk ezért elég egyhangú támadásaink voltak. A negyedik negyedre a védekezésünk nem volt az igazi, viszont szinte az egész meccs alatt fenn tudtuk tartani az intenzitást ahogy a mérkőzés előtt megbeszéltük. Ennek köszönhetően 94-55-re megnyertük a mérkőzést.