U20 – Revansot vettünk

Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság, Alapszakasz, Stephen Arigbabu vezetőedző beszámolója:

 
Vasas Akadémia U20 – Jászberényi KSE U20  106-69 (33-23, 26-22, 23-19, 24-5)
 
Vasas: Gászner F. 24/6, Filipovic I. 16, Pleesz Á. 16/3, Bartha Sz. 12, Várszegi Á. 11/3, Lenkó V. 9/3, Major B. 8, Tóth B. 7, Cseh B. 3, Szilágyi Á. –
 
Február 5.-én játszottuk a visszavágót Jászberény csapata ellen. Az előző mérkőzésünkön 4 ponttal kaptunk ki, így szerettünk volna visszavágni a vereségért. A meccsen elejétől fogva sikerült megtartanunk az előnyünket és kontrollálnunk a mérkőzést. Az első negyedben mentünk el 10 ponttal erre különbségre építve szereztük meg a győzelmet. A győzelem leginkább annak köszönhető, hogy összesen kilenc labdát adtunk el a mérkőzés során, míg ellenfelünk húszat, valamint a jelentős számú büntetőink nagy részét is sikerült értékesíteinünk. A legfontosabb dolog, amin még dolgoznunk kell, hogy kevesebb támadó lepattanót engedjünk ellenfelünknek, de úgy gondolom elégedettek lehetünk az eredménnyel, hiszen hazai pályán sikerült visszavágunk a 4 pontos vereségünk után.