Válogatott sikerek, Vasasos szereplőkkel

Az U16-os és az U18-as fiú kosárlabda-válogatott egyaránt fontos felkészülési tornán vett részt a két ünnep között, soraiban két-két akadémistánkkal. A fiatalabbak között Kiss-Leizer Gergő és Váradi Ádám, az idősebbek együttesében pedig Cseh Botond és Várszegi Ádám képviselte egyesületünk színeit.

A lengyelországi ORV-n a cseh, a szlovák, és a házigazda lengyel együttes társaságában résztvett U16-os gárdának ráadásul az edzői teamjében is helyet kapott a Vasas egyik szakembere, Kárpáti Dániel, aki Pasaréten is elsősorban ezzel a korosztállyal foglalkozik. A korábban évtizedeken át Franciaországban dolgozó edző, másfél éve tért haza, éppen ezért nagy meglepetés volt számára a válogatott meghívó.

„Bevallom nem számítottam rá, ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy rám esett a választás – ismerte el Kárpáti Dániel, akinek személyes tapasztalatai ugyan nem voltak korosztályos nemzeti együttessel, egyik francia mentora azonban az ottani U16-os válogatottat irányította, így valamennyi világversenyről bőséges beszámolót kapott tőle. – Az elmélet és a gyakorlat között azért elég nagy különbség van, élőben dolgozni egy korosztály hazai legjobbjaival különleges élmény. A megbízatás egy évre szól, s nagyon remélem, hogy a most megkezdett, igen jó hangulatú és ígéretes csapatépítési munkának meg is lesz az eredménye. Januárban és áprilisban újabb nemzetközi tornák várnak ránk, majd nyár elején egy öthetes komoly edzőtábor az augusztusi kontinensviadal előtt. Ez a torna most az ismerkedést szolgálta, hiszen alig két héttel korábban alakult ki a csapat. Az összeszokottság hiánya az eredményen is meglátszódott, hiszen az első találkozót tizennyolc ponttal veszítettük el a viadalt végül veretlenül nyerő lengyelek ellen. Egy év múlva már biztosan nem lesz ekkor különbség közöttünk, addigra mi is egységes csapatként fogunk fellépni.”


Az ORV második helyéért járó kupával az U16-os válogatott vasasos tagjai. Fotó: Vasas Akadémia

Az U16-os válogatott vezetőedzője, Faragó Péter, a tavalyi idényben még a Vasas Akadémia NBI/B-s felnőtt férfi csapatának volt mestere, a másik másodedző pedig a Honvéd U18-asainak trénere, Losonczy Dániel, akikkel ezalatt a rövid idő alatt is rendkívül jó kapcsolatot alakított ki Kárpáti Dániel. Utóbbi szerint mindhárman nagyon hasonlóan vélekednek a szakmai kérdésekről, és az edzéseken kívül is remekül megértették egymást. Ez pedig azért is különösen fontos, mert komoly elhatározással vették át a korosztályos válogatott irányítását, az egyik legfontosabb feladatuk a csapatépítés lesz.

„A torna tapasztalatai alapján ki lehet jelenteni, hogy mind technikailag, mind fizikálisan felvettük a versenyt ellenfeleinkkel – értékelte a válogatott teljesítményét Kárpáti Dániel. – Nagyon ügyes ez a kétezerhatos generáció, amelyet két egy évvel fiatalabb srác egészített ki. Egyénileg jól képzettek, ami a támadásokban mutatkozott meg leginkább. A védekezés terén azonban még nagyon sokat kell fejlődnünk. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, hiszen hazatérésem óta ez a vesszőparipám. Most élőben igazolódott be a véleményem. De ez csak munka kérdése, szerintem menni fog. A tornára tizennyolc játékos készült, s végül egy tizenkettes kerettel utaztunk Lengyelországba. Nagyon örülök, hogy Kiss-Leizer Gergő és Váradi Ádám is bekerült a szűk keretbe, mindketten jó benyomást keltettek kollégáimban. Ám ahhoz, hogy továbbra is bent maradjanak, nagyon keményen kell dolgozniuk, huszonöt-harminc játékost is megnézünk, mire kialakul az Eb-re utazó végleges csapat. És nemcsak az egyéni tudás számít majd, de az is, ki kivel tud jól együtt játszani.”

A rendkívül jó hangulatú tornán Kárpáti Dániel szerint Gergő végig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, különösen a szakember által oly fontosnak tartott védekezésben. Megbízható, magabiztos játékos, aki igen keveset hibázik, fizikálisan azonban még erősödnie kell a nemzetközi mezőnyhöz. Ádám pont az ellenkezője, rendkívül szép megmozdulások után is képes hirtelen visszaesni, amikor hirtelen lankad a figyelme. Kárpáti Dániel szerint éppen ezért számára a hosszútávú összpontosítás elsajátítása most a legfontosabb feladat.

Az U18-as fiúválogatott az I. Füzesi József emléktornán vett részt Pécsett, a bosnyák OKK Spars Sarajevo, az orosz Lokomotiv Kubany, valamint a Rátgéber Akadémia korosztályos együttesének társaságában, s végül a második helyen végzett. Összesen azonban négy meccset játszott az együttes, ugyanis a házigazdák ellen a viadalt megelőzően egy barátságos találkozóval melegítettek. A Cseh Botonddal és Várszegi Ádámmal felálló gárda végül egyetlen vereséget szenvedett, a tornát magabiztosan megnyerő bosnyák csapattól.


Cseh Botond labdát vezet a pécsi akadémisták elleni mérkőzésen. Fotó:Rátgéber Akadémia 

„Nagyon jó érzés volt a válogatottban pályára lépni, ezért érdemes volt hosszú évek kemény munkáját a kosárlabdázásba fektetnem – mondta a tornát követően Cseh Botond, aki korábban csak kiválasztótáborokban szerepelt, az első igazi válogatottságig csak most, a pécsi tornán jutott el. – Próbáltam a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani, a Rátgéber Akadémia elleni két meccsen, amelyen a kapitány számított rám. Úgy érzem jól ment a játék, védekezésben voltam leginkább a csapat segítségére. Pasaréten erre mi a vetélytársainknál nagyobb figyelmet fordítunk, ezért is lehettem ebben jobb a többieknél. Szerintem jobban össze kell még kovácsolódnia az együttesnek, s fizikálisan is fejlődnünk kell. A bosnyákokkal szemben egyértelműen erőben maradtunk alul, szerintem ők többet is kondiznak nálunk. Remélem, a jövőben is számítanak majd rám a válogatottnál, én mindenesetre mindent megteszek azért, hogy így legyen.”

A csapat másik vasasos játékosa, Várszegi Ádám, a nyári Challenger-tornán már bekerült az utazó keretbe, így Pécsett nem igazán érte meglepetés.


Várszegi Ádám támadásban a bosnyák együttes ellen. Fotó: Rátgéber Akadémia

„Sokkal jobban élveztem most a játékot, mint nyáron, hiszen ősszel is volt összetartásunk, így már valóban jól ismerem a társakat – vélte Várszegi, aki a négyből három meccsen is játszott, csak az oroszok ellen nem lépett pályára. – Sok hasznos tapasztalatot szereztem, s úgy látom, hogy a fizikális jelenlét az, amiben le vagyunk maradva. A külföldi csapatok ellen rendre sokkal több a harcias jelenet, amit bizony meg kell szoknunk. Ez különösen a bosnyákok ellen volt feltűnő, s bár klubcsapatként érkeztek, valójában a korosztályos válogatott gerincét adó játékosok alkották az együttest. Nem véletlen tehát, hogy vereséget szenvedtünk tőlük. Azt gondolom, hogy a nyári Eb-re, és a jövő évi vb-re sikeresen fel fogunk fizikálisan készülni és akkor mindenkinek egyenrangú ellenfelei lehetünk. A jelenlegi csapatunknak van egy körülbelül öt fős magja, ők a biztos tagok, nekünk többieknek pedig keményen kell dolgoznunk azért, hogy az utazó keretbe kerüljünk. Nekem is sok területen kell még fejlődnöm, de mindig arra törekszem, hogy a maximumot hozzam ki magamból. Remélem, hogy ez az igyekezet a további válogatott tagságban hozza majd meg a gyümölcsét.”