Sikerekben és tanulságokban gazdag idényt zárnak a Vasas Akadémia férfi szakosztályának U10 -U16-os csapatai. A korosztály szakmai igazgatója, Nagy Zoltán szerint, az U12-esek szereplését lehet leginkább kiemelni ebből a sorból, s nemcsak a bajnoki cím megszerzése miatt. Az aranyéremig vezető út legalább olyan értékes számukra, mint a siker maga.
A gyermek, serdülő és kadett bajnokságban idén egy aranyat, egy 4. és egy 7. helyezést szereztek a Vasas Akadémia fiú kosárlabdázói. A szezon értékelését érthető módon az U12-esek győzelmével kezdte Nagy Zoltán. Nemcsak a számszerű eredmény, hanem a mögötte rejlő összteljesítmény miatt is:
Megérdemelt bajnoki cím volt, egy egész éves, következetes, sokszor embert próbáló munka jutalma. Pedig sérülésekben, betegségekben, és egyéb nehézségekben egyaránt volt részünk. Az irány azonban soha nem változott. Az edzői stáb a legnehezebb időszakokban sem engedett az elveiből, vagyis az alapképzés minőségéből, a nevelési irányelvek betartásából és a töretlen fejlődésre törekvésből. A napi működésünket is ezen értékek mellett szerveztük.
És jött a döntő, amely felülmúlt minden korábbi várakozást…
Amit ott láttunk, arról csak büszkeséggel beszélhetünk. Játékosaink és edzőink olyan felkészülten, fegyelmezetten és összeszedetten léptek pályára, hogy az még a profi csapatok számára is példa lehetne. Nem csak megnyerték a finálét, de meggyőző játékkal, komoly egységet és karaktert mutatva uralták is a mezőnyt. A sikerben kiemelkedő szerepe volt Novák Judit megalkuvást nem tűrő következetességének és megszállottságának, a szezon egyik legfontosabb pillére a játék, az edzések és a mérkőzések iránti alázata volt. Judit nemcsak edző, de pedagógus is, a szó legnemesebb értelmében. Jelenléte mindannyiunk számára biztonságot ad, nem siet, nem erőltet, kapcsolatot épít és embereket nevel. A stáb ifj. Gyimesi János és Lepsik Richárd jelenlétével vált teljessé. Tudatos és megalapozott munkájukkal olyan alapokat raktak le, amelyekre később az egész korosztály bátran építhet. Köszönet illeti Darida Csillát is, a fiatalabbak edzőjeként egész évben támogatta az U12-eseket, a feljátszó játékosok felkészítésével vette ki részét a bajnoki sikerből. És nem utolsó sorban meg kell említenem a fantasztikus szülői közösséget is, amely támogató, bátorító, és kitartó hátteret biztosított számunkra. A felsorolásból is látható, hogy ez egy közös siker, amely a türelem, a következetesség, az igényesség és a közösség ereje révén született.
A serdülők is jól szerepeltek, ők az országos döntő negyedik helyén végeztek. Az ő történetük is hasonló?
Úgy gondolom, hogy igen. Annak ellenére, hogy a döntő hétvégéjén a három dobogós kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott. Ez azonban semmit sem von le a teljes szezon során elvégzett munka értékéből. A játékosok fejlődése az augusztusi rajttól kezdődön folyamatos és látványos volt. Nem is sokan hitték volna el akkoriban, hogy a MAFC elleni elődöntő harminchatodik percében még teljesen nyílt lesz az állás. A szezon során azonban eljutottak arra a szintre, hogy a legjobbakkal is felvették a versenyt. A bronzmeccsen az Óbudai Kaszások ugyan jobbnak bizonyultak náluk, de ebben része lehet az előző napi rendkívül intenzív meccsnek is, amely nagyon sok energiát vett ki belőlük. Ez azonban nem csökkenti ellenfelünk érdemeit, s gratulálunk a harmadik helyezéshez.
Hogyan jellemezhető ez a serdülő együttes?
Az edzéseken mindig maximális intenzítással dolgoztak, készek voltak a fejlődésre, mindent megtettek azért, hogy napról napra jobb kosárlabdázókká váljanak. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy tizenkét-tizennégy éves fiatalokról beszélünk, a mérkőzéseken mutatott hullámzó teljesítmény még természetes része ennek az életkornak. Ebben a sikerben is kiemelkedő szerepet játszott a szakmai stáb, amelyet kiváló együttműködés, pozitív kommunikáció és közös gondolkodás jellemzett. Ezek az erények különösen a bajnoki mérkőzések kritikus pillanataiban váltak hasznunkra. Köszönet jár ezért Mezei Máténak, a játékosokba vetett hite, bizalma és folyamatos támogatása nagyon sokat jelentett a csapatnak. Külön öröm, hogy a döntőre utazó tizenöt játékos közül – természetesen eltérő arányban – de mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra. A felkészülés során, valamint a finálé hétvégéjén a taktikai felkészítésben nagy szerepet kaptak a videós elemzések, miközben a családoktól, barátoktól és Vasas-szimpatizánsoktól fantasztikus szurkolói támogatást kaptunk. A serdülők esetében is hangsúlyozni kell a szülők együttműködését, szerepük megkerülhetetlen a fiatal játékosok fejlődésében. Reméljük, hogy egy életre szóló élményként őrzik meg a gyerekek ezt a különleges hétvégét.
Az ő esetükben már a folytatás is érdemes beszélni. Mi várható tőlük a jövőben?
Nagyon optimisták vagyunk velük kapcsolatban, hiszen még két évig dolgozhatnak együtt a kadett korosztályban. Amennyiben a játékosok továbbra is az eddig mutatott alázattal, egymás iránti bizalommal és jó munkamorállal folytatják a munkát, akkor ez a döntő csak egy – igaz fontos – állomása lesz egy még sikeresebb útnak. Büszkék vagyunk arra, ahogyan ezt a negyedik helyezést megszerezték.
A kadettek hetedik helyezését pozitívan, vagy negatívan értékeli?
Igazából nem is az eredmény, hanem az országos döntőben mutatott játék minősége okozott csalódást a számunkra. A későbbi ezüstérmes elleni negyeddöntős vereség nem tragédia, ahogy az sem, hogy a keresztjáték első meccsén is alulmaradtunk. Ám amikor egy csapatból hiányzik a tartás, a hit, az egymásért való küzdés, az már valós problémát mutat. A fináléban sajnos sokszor szívtelenül kosárlabdáztunk, aminek a leglátványosabb jele a minősíthetetlen védekezés volt. Egy csapat igazi arca ugyanis ez utóbbiban mutatkozik meg igazán, nálunk viszont ezen a téren a szezon végére sem alakult ki stabil alap. A problémák nagy része már szeptemberben is jelen volt, megoldásuk terén azonban hónapok alatt sem tudtunk előbbre lépni. Nagyon sok energiát fektettünk a munkába, mégis újra és újra ugyanazokkal a hiányosságokkal találtuk szemben magunkat. A kiemelt tehetségeinktől azt vártuk, hogy húzzák társaikat, példát mutassanak, felelősséget vállaljanak, ám helyett sokszor azt éreztük, hogy a közös célokkal szemben inkább az egyéni érdekeket részesítik előnyben. Ennél a korosztálynál a szülők szerepe is ambivalensen alakult, sokszor kerestek önigazolást, külső magyarázatokat, gerjesztettek a konfliktusokat. A csapat egységét tovább gyengítette, hogy nem közösen próbáltunk megoldást találni a problémára. Ijesztő volt látni, hogy edzőinknek szinte minden hétfőn elölről kellett kezdeniük az építkezést. S bár betegségek és sérülések is nehezítették a munkát, nem a fizikai problémákat éreztük igazi akadálynak, hanem a belső tartás hiányát.
Milyen tanulságokat vontak le a történtekből?
Először is őszintén fel kell tennünk magunknak a kérdést, kikre építhetünk hosszabb távon a 2010-es korosztályból? A válasznak csak egy részét alkotja majd az adott játékos tehetsége, valójában a mentalitás, a munkamorál, a tanulási hajlandóság, a csapat és a közösség iránti alázat dönt majd a jövőjükről. Mert nemcsak jobb játékosokat akarunk képezni, hanem erősebb karaktereket és valódi csapatot építeni. A szakmai stáb felelőssége is óriási, hiszen a kereteket a felnőttek alakítják ki. Amikor egy csapat mentálisan szétesik, elveszti tartását és visszatérő problémákkal küzd, az mindig közös felelősség. Legfontosabb feladatunk az lett volna, hogy a szezon elején kialakított egyértelmű elvárásrendszert következetesen képviseljük egész évben. Most már látható, hogy hamarabb és határozottabban kellett volna kezelni az önmegvalósítás, a jó statisztika hajszolás és a csapat fölé kerülő egyéni érdekek által kialakult helyzetet. A szakmai stáb felelőssége az is, hogy felismerje: bizonyos játékosok esetében az egyéni és mentális képzés akkor ér csak valamit, ha annak eredménye a napi munkában és a csapat működésében is megjelenik. Ellenkező esetben újra kell gondolni az eszközöket, a kommunikációt és akár a szerepeket is. Talán túl sokáig hittünk abban, hogy ezek a problémák idővel megoldódnak, a tehetség átbillenti a nehéz helyzetek. Sajnos a kadettek esetében a szülői nyomást és a külső zajokat sem sikerült egységesen kezelni, nem tudtunk világos határokat húzni és minden szereplő számára egyértelművé tenni, hogy a csapat érdeke mindenek felett áll.
Milyen pozitívumokat tudna kiemelni az említett nehézségek dacára?
Éppen azért olyan nehéz és frusztráló most a helyzetünk, mert sok mindent jól csináltunk. A szabályokat, elvárásokat, határokat megfogalmaztuk, a stáb nagy energiákat fektetett a kommunikációba és a nevelésbe. Az információk tehát mindenkinek rendelkezésére álltak, a változás a befogadás, az önreflexió és a belső igény hiánya miatt nem jöhetett létre. A játékosok többnyire megértették a kritikát, ám a következő nehéz helyzetben ismét visszatértek a rossz beidegződésekhez. Ez mutatta a probléma mélységét, hogy nemcsak kosárlabdáról volt szó, hanem mentalitásról, önfegyelemről, versenyzői karakterről is. A legnagyobb tanulság szerintem az, hogy bizonyos helyzetekben hamarabb kellett volna keményebb, súlyosabb következményekkel járó döntéseket hoznunk. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy egy utánpótlásedző nem tudja a játékos dolgát helyette elvégezni, „csak” utat mutat, kereteket ad, visszajelez. Az igazi döntés a fiatal kezében van. Az is fontos tanulság, hogy a kiválasztás terén a mentális képességek legalább olyan fontosak, mint a sportbéli tehetség. Meghatározó játékos, erős csapatember ugyanis csak abból lesz, aki képes felelősséget vállalni, elfogadni a kritikát, napról napra beleállni a munkába. Akkor is, ha kényelmetlen, és akkor is, ha fájdalmas. Ez az élsportoló útja.
Ennek az útnak a legelején járnak az U11-esek, akik az elmúlt hétvégén egy három meccses – egy győzelmes és két vereséges – szakmai tornával zárták a szezont. A 2025-26-os idény az ő esetükben a fejlődésről, a tanulásról és a közösségépítésről szólt, s ennek eredményeképpen alakult ki egy összetartó, egymásért küzdő csapat. Nagy Zoltán szerint Darida Csilla és Lepsik Richárd irányításával nagyon sokat léptek előre a játékosok, aminek eredményeképpen a Kelet és a Nyugat legerősebbjeivel is felvették a harcot, sőt, több alkalommal meg is szorongatták őket. A tudatos építkezést ez a gárda a júniusi záró edzéseket, majd pedig a nyári szünetet követően, az U12-ben folytatja, remélhetőleg az ideihez hasonló lelkesedéssel.
Fotók: Vasas Akadémia
Cikk: Gy.Szabó Csilla