NBI/B – Győzelem Budafokon

Két fájó vereség után a kötelező győzelem szellemében érkezett férfi csapatunk pénteken Budafokra. Az első félidő után úgy tűnt, nagy arányú sikerben lesz részünk, ám a házigazdák hősiesen küzdöttek, így végül hét ponttal nyertünk. Ezzel biztosan őrizzük a bajnoki tabella harmadik helyét.

FÉRFI NBI/B Piros-csoport. Alapszakasz. 19. forduló.

Budafok – Vasas Akadémia 69-76 (14-24, 10-15, 27-21, 18-16)

Budafok: Moravcsik (8), Siklós (7), Varga (12), Piukovics (18/9), Horváth (3/3). Csere: Lucey (14/12), Szántó (4), Czepanecz (3/3).

Vasas: Takács (9/3), Fekete (12/3), Cseh (11/6), Andrássy (6), Farkas (10/6). Csere: Medve (9/9), Olasz (13), Pleesz Á. (2), Rosta (4), Pleesz G.


A betegségektől és sérülésektől tizedelt sereghajtó otthonába látogattunk pénteken este. S bár mi voltunk a mérkőzés esélyesei, a Budafok mindig veszélyes hazai pályán.

Ennek ellenére viszonylag gyorsan megnyugtató előnyhöz jutottunk, amely Farkas Attila, Cseh Botond és FeketeViktor triplái nőtt hétpontosra a 4. perc végére, majd utóbbi két büntetőjével kilencre (14-5). A folytatásban egyszer tudtak csak közelebb jönni a házigazdák, majd Olasz Ádám és Farkas pontjaival stabilizálódott a tízpontos előnyünk.

A második negyedben folytattuk a rohamokat, Olasz és Rosta Péter dupláival a 11. percben már tizennéggyel vezettünk (28-14), a 15. végén pedig tizenhattal (35-19). A budafokiak nem tudtak mit kezdeni akadémistáink mezőnybeli fölényével. A következő két percben egyik csapat sem tudott pontot szerezni, a rossz szériát végül Fekete törte meg tizenkilenc pontra növelve az előnyünket (38-19). A játékrész végén a házigazdák is magukra találtak, s így tizenötre mérsékelték a hátrányukat.

Fekete Viktor (dobás közben) tizenkét ponttal járult hozzá csapatunk győzelméhez

A második félidő a Takács gyönyörű passzát kihasználó Andrássy közeli kosarával kezdődött. Tizenhét pontos vezetésünket mégsem tudtuk sokáig megőrizni, védekezésünk szétesett, a házigazdák pedig egy remek hárompontos sorozatot produkálva hatpontosra csökkentették a hátrányukat (49-43), kisvártatva pedig háromra (51-48). Teljesen nyílttá vált a mérkőzés, amely a félidőben már eldőlni látszott. Szerencsére mindig volt valaki, aki részünkről válaszolt, így a harmadik negyedet kilenc pontos előnnyel zárhattuk (60-51).

Az utolsó negyed Medve Máté mesteri triplájával indult, az előző játékrész is az ő hárompontosával zárult.  Ezzel ismét tizenkettővel vezettünk, ám a házigazdák továbbra sem adták fel, minden kosarunkra azonnal jött a válasz. Szűk öt perccel a meccs vége előtt, 70-60-ra vezettünk, amely egyre inkább állandósulni látszott. S bár a végén ismét több hibát is elkövettünk, a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:

„Gratulálok fiúknak a győzelemhez. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a héten és a meccs során történtek ellenére is nyerni tudtunk. A kosárlabdán kívül, túl sok egyéb dologgal kellett foglalkoznunk. Ezúton is gratulálok az ellenfelünknek, a budafokiak nagyon jól játszottak. Sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részében!”

Fotók: Vasas Akadémia